DR HAZAY LÁSZLÓ mesteredző

IFJÚSÁGI SAKKOZÁSUNK CSAPDÁI

A 2010-es korcsoportos világbajnokság eredményei ismeretében ismét fellángolt a vita ifjúsági sakkozásunk jelenéről, és jövőjéről. Nem is olyan régen írtam egy cikket ebben a témában, melyre szinte semmilyen válaszreakció nem érkezett.  Jó lenne azt hinni, hogy azért, mert mindenki teljes mértékben egyetértett az abban foglaltakkal. Sajnos nem így van! Azóta se történt semmi, folyamatosan jelennek meg homlokegyenest ellenkező írások, agyonhallgatva a lényeget.A cikk egyébként megtalálható az ifjúsági sakkportál hírek és cikkek rovatában, illetve Rapport Ricsi honlapján. Egy erősen rövidített verziója megjelent a Sakkvilágban is.

De hát mi is a lényeg?

Megpróbáltam bevezetni két fogalmat, az ifjúsági tömegsakkot és az ifjúsági élsakkot.

Ifjúsági élsakk alatt azt a tevékenységet kell érteni, amelynek kizárólagos célja profi nagymesterek, 2600 fölötti játékosok, olimpiai csapattagok kinevelése.

Ennek szigorú feltételei vannak, amelyből ha csak egy is hiányzik, a munka eredménytelen lesz.

1.Fanatikus, tehetséges gyerek, aki profi sakkozó akar lenni, és már vannak kiugró eredményei.

2.Lelkes szülők, akik maximálisan támogatják ezt anyagilag és egzisztenciálisan, iskola csak magántanulói jelleggel.

3.Megfelelő edző, aki képes minimálisan 2600 fölé felvinni a gyereket.

Ahhoz azonban, hogy egyáltalán ez a kérdés felvetődjön, nagyon korán kell elkezdeni a sakkot. A legfontosabb az 5-6 éves kortól 10 éves korig terjedő időszak, itt kell fokozatos terheléssel lerakni az alapokat.

1. A késői kezdés csapdája.

Aki későn kezd el sakkozni, már nagyon komoly hátrányba kerül. Olyan ez, mint egy nyelv elsajátítása anyanyelvi szinten, 20 évesen már nem lehet perfektül megtanulni. Ma már 12-13 évesen nagymesterek lesznek a legkiválóbbak. Van ennek fiziológiai magyarázata is, az idegpályák összekapcsolódása, szinte beleégnek az alapmotívumok a gyerekek agyába. A terhelésnek fokozatosnak kell lennie, és minden erőszakos szülői ráhatástól mentesnek. Furcsán hangzik, de már az óvodai sakkoktatásra is oda kell figyelni.

Ezt kellene minden alkalommal elmondani, ahogy Cato követelte minden beszéde végén Karthágó elpusztítását. Ennek kéne állnia a Sakkvilág első oldalán, az összes internetes sakk portálon, és a szövetség falain.

Ehhez képest mindenről beszélnek, csak a lényegről nem. Ez ugyanis fájdalmas, ezzel senki se akar szembenézni. A legtöbb szülő későn kapcsol át élsakkra, a gyerek nagyon későn kerül megfelelő kezekbe, ilyenkor már nem sokat lehet tenni. Itt jelentkezik az edzők felelőssége. Nem világosítják fel a szülőket, hogy az intenzív sakkozást nagyon hamar el kell kezdeni. Abban a hitben ringatják őket, hogy az élsakk mehet párhuzamosan a napi 6-8 órás tanulással.

Persze ez tetszik a szülőknek, mert így nem kényszerülnek fájdalmas, kockázatosnak tűnő döntések meghozatalára. Így pár évig álomvilágban ringathatják magukat, és amikor felébrednek, már késő.

2. A tömegsakk és az élsakk csapdája.

A csapda az, hogy az ifjúsági tömegsakkot és az ifjúsági élsakkot egybemossák. Ifjúsági tömegsakk ugyanis, mindaz, ami nem ifjúsági élsakk, innen csak amatőrök, vagy gyengécske profik kerülhetnek ki. A kábítás trükkje az ifjúsági eredmények felnagyítása, abszolutizálása. A korcsoportos bajnoki érmek megtévesztőek, de még a korcs. VB és EB érmek se garantálnak semmit. Ahhoz, hogy valakiből kiváló sakkozó legyen, szintjéhez képest legalább 8 erős versenyen kell játszania évente. Sok ifi csak ifi versenyeken játszik, van, hogy 3-4 hónapot is kihagy. A sakkozói életforma napi 6-8 órás intenzív munkát követel meg, komoly egyéni edző segítségével. Ha megnézzük, hogy a VB-n részt vett gyerekek közül hány felel meg ezeknek a kritériumoknak, mindjárt elnézőbbek leszünk az eredményeket illetően. Amatőröktől miért várunk világszintű teljesítményt?

A közös edzés, és egyéni edzés, tömegsakk-élsakk problémát is fejtegettem a korábbi cikkben, talán érdemesebb lenne részletesebben körüljárni. Kezdetben nagyon hasznos a csoportos edzés, mert itt lehet felfedezni a tehetségeket. Ha azonban a kiválasztás megtörtént, felváltva közös és egyéni edzésekkel kell folytatni. Az amatőrök és a profik képzése nagyon hamar kettéválik. Egy tehetséges gyereknek nem tesz jót, ha sok érdektelen amatőr között mozog. Ráadásul az anyagnak is nagymértékben különböznie kell. Nem lehet mélységekre tanítani a gyerekeket rendszertelenül, kis óraszámban tömegedzéseken. Az elmélyült gondolkodást megtanítani még nehezebb, mert ahhoz csöndben kéne számolniuk legalább 10 percet, majd leírni az eredményt. Tudtommal ilyen csak fejtőversenyeken képzelhető el. Egyébként mindenki belekiabál, nem gondolkodik, ámde remekül szórakozik. Komoly fegyelem nélkül csak amatőr sakk lehetséges. Ha az edzéseknek nem marad nyoma számítógépes jegyzet formájában, az egész nem sokat ért. Az anyagokat ugyanis időről időre át kell ismételni. Ha nincs anyag, olyan mintha a kéménybe írtuk volna fel korommal.

A szülőknek erre is oda kell figyelniük, ha nincsenek elfogadható jegyzetek, biztosak lehetnek bene, hogy rossz úton járnak. Komoly megnyitási repertoárt csak hosszú évek kemény munkájával lehet létrehozni és megtanulni. Egy amatőrnek erre nincs ideje, energiája, ezért már korán kénytelen igénytelen mellékváltozatokat játszani. Lehet, hogy ezzel kezdetben jobb eredményt fog elérni, de rossz hatással lesz a stílusára, és nem fogja tudni elsajátítani a teoretikus gondolkodást a későbbiekben. Nem tudja fejleszteni a munkabírását, ami elengedhetetlen magas szinten. Addig jut el, ameddig a tehetsége engedi, de hozzáadott értéket nem produkál. Ezért véglegesen megreked a tehetsége minimumán. Ez persze csalóka, hiszen lehet akár nagymester is! Ilyenkor kell arra gondolni, istenem, mire vihette volna, ha komolyan sakkozik!

A jelenlegi magyar sakk talán képes lenne 4-5 arra méltó gyereknek megadni az esélyt, hogy kiváló profi legyen. Többnek nem, de olyan sok fanatikus, tehetséges gyerek, lelkes szülő anyagi háttérrel sajnos nincs is. Képzeljük magunkat a Titanic helyzetébe. A hajó süllyed, és nincs elegendő mentőcsónak. Mi talán 5 gyereket meg tudnánk menteni. Ehhez képest mindenkit beveszünk a csónakba, az elsüllyed és mindenki megfullad. Így néz ki most a tömegsakk és az élsakk kapcsolata.

Jó, ez kicsit durva volt. Az a látszat keletkezhet, hogy a tömegsakkot valami alacsonyabb rendű dolognak tartom, amire kár kidobni a pénzt. Hát nem. A tömegsakk, amatőr sakk csodálatos dolog. Minden erőnkkel törekednünk kell arra, hogy minél többen szeressék meg ezt a játékot. Csak ne keverjük a kettőt! Itt is látok azonban egy komoly csapdát. Az elég hamar kiderül, hogy a gyerekből nem lesz kiváló nagymester. Nem baj. Az a lényeg, hogy élete végéig a sakk szerelmese legyen, és szabad idejében szívesen induljon versenyeken. Ehhez képest azt látjuk, hogy a legtöbb gyerek 18-20 éves korára teljesen abbahagyja a sakkot a csalódások, kudarcok miatt. A szülők is megkeseredetten távoznak átadván a helyüket a reménykedő szülők következő generációjának. Miért van az, hogy nem tudjuk megtartani őket hosszú távon? Talán azért, mert elhitetjük velük, hogy kevés munkával is van esélyük komoly eredményekre? Évekig ringatjuk a szülőket abban a hitben, hogy van esély? Az amatőr gyerekeket is úgy eddzük, mintha profik lennének, és ettől, meg a csalódástól megcsömörlenek? Nem inkább csak a sakk szépségeivel kéne foglalkozniuk az eredmény centrikus munka helyett? Nehéz kérdések, ezen is el kellene gondolkodni. Kíváncsi lennék egy olyan statisztikára, hogy hány amatőr indul Élőre minősítő versenyen, miután ifjúsági „karrierje” véget ért ?

3. Az ifjúsági versenyek csapdája.

Annak idején a Polgár papa a női versenyeken való indulást tartotta csapdának, és lányait szinte kizárólag férfi versenyeken indította. A női versenyek színvonala akkoriban nagyon alacsony volt. Ma az ifjúsági versenyek töltik be ezt a szerepet, egy bizonyos szint után a felnőtt versenyeknek kell túlsúlyba kerülni. Ha valaki rendszeresen gyenge versenyeken játszik, hozzá hülyül. Ha erős versenyen játszik, a vereségek dacára sokkal többet fog tanulni belőle.  Ezért tűnik látszatproblémának a magyar bajnokság gyengülő színvonala, és hogy legjobbjaink egyre kevésbé akarnak indulni a VB-n, EB-n. Talán 10-12 éves korig még elképzelhető a részvétel a magyar bajnokságon, e felett már nem tanácsos, ha valaki profi akar lenni. Az ifi bajnokságok színvonala nem öncél. Ez persze rosszul hangzik megint, de ifjúsági élsakkozásunk útja csak a felnőtt sakkozáson keresztül lehetséges. Az ifi EB, VB érmek legfontosabb hozadéka az, ha a szponzorok felfigyelnek a gyerekre, és komoly anyagi támogatásban részesítik. Ha ez nincs, akkor nem egyértelmű. Nagyon sok pénzbe kerülnek, jobban jár a gyerek, ha edzésre költik a pénzt. Ez a logikus magyarázat, hogy a jobb játékosok miért nem tülekednek a világversenyeken. Egészen 2500-as nagymesteri szintig a magyar versenyrendszer kiváló, a gyereknek ad abszurdum ki se kell tennie a lábát az országból.

4. A megélhetés csapdája

A szülők nincsenek könnyű helyzetben. Mindent eláraszt az élsakkellenes propaganda, ebből még egyes profi játékosok, edzők és a szövetség is kiveszi a részét. Nagyon sok a negatív hangú írás. Mindenütt azt hallom, olvasom, hogy a sakkból nem lehet megélni. Vagy hogy csak nagyon alacsony szinten lehet megélni, ez egy nagyon kockázatos és bizonytalan pálya. Ez ugyan már a nyolcvanas évek óta nem igaz, de lelkesen szajkózza boldog-boldogtalan. Az él-játékosokat megértem. Ki a fene akar itt konkurenciát? Nem egyszerűbb finoman lebeszélni a szülőket? Ide vág a történet (vagy legenda?) Barcza nagymesterről, aki a Portisch papa kérdésére, hogy tudniillik érdemes-e a fiát sakkozónak nevelni, azt válaszolta, hogy inkább legyen egy jó bádogosmester. Szerencsére nem így történt. Akik meg nem lettek élsakkozók, azért állítják be negatívan a profi sakkot, mert így kevésbé fáj a seb. Ehhez képest a legtöbb nagymester sakkból él, még a diplomások is. Sőt sok nemzetközi mester is ezzel keresi a kenyerét, főleg persze edzőként, szervezőként, szakíróként. Igaz, a sakk a szürke zónában mozog az állami támogatás hiánya miatt, ezért csak a bennfentesek látnak tisztán. A kérdés inkább az, mit tekintenek elfogadható életszínvonalnak. Nyilván Lékó, Polgár Judit nagyon szépen keresnek, de legtöbben nem juthatnak el idáig. Tudtommal, ha valaki egyetemre megy, az nem elvárás, hogy Nobel díjas legyen, vagy az OTP vezérigazgatója. Egy átlagos 2550 körüli profi simán megkeresi az értelmiségi átlagbért, vagy többet. Ma 2600 felett szokták mondani, hogy meg lehet élni a sakkból, igaz, ezen a szinten már nincs különösebb anyagi gond. Ehhez persze szorgalmasnak kell lenni, edzést, cikkírást vállalva, sok csapatbajnoki meccset lejátszva. De könyörgöm, azt csinálja, ami a szenvedélye! A legtöbb munkahelyen alig várják, hogy leteljen a munkaidő! Ebből persze az következik, hogy ez a sport csak a lelkes, fanatikus játékosoknak való. Ezt csak a megélhetésért csinálva kiégett lélekkel nagyon nehéz.

Inkább úgy kell nézni, mint a művészi pályákat. A legtöbb szülő persze nem éhenkórász költőt, festőt akar a gyerekéből, hanem bankigazgatót. Vannak pályák, ahol nemcsak a pénz számít, hanem a boldogság is. Kevés ilyen van, de a sakk közéjük tartozik. A szülők azt akarják, hogy a gyerekük boldog legyen? Ehhez nem kell világbajnoknak lenni, mindenki a maga szintjén megpróbálhatja kihozni a képességei maximumát.     

5. A pénz csapdája

A legnagyobb csapda azonban a mi urunk, a pénz. A szülőknek úgy kell mindezt felfogniuk, mint egy komoly befektetést. Arra kell törekedniük, hogy minél több pénzt költsenek a sakkra, de közben ne szívják a fogukat, ne keltsenek a gyerekben szükségtelen bűntudatot mondván, hogy látod mennyit költöttem a sakkodra, hol vannak az eredmények? Itt az ingyenesség tévút, pénzt spórolni a gyerek sakkján tévút. Inkább azt sugallják, hogy szívesen költenének még többet. Tudom, hogy ez a magyar néplélektől elég távol áll, de sajnos ez az egyetlen helyes hozzáállás. A gyereknek azt kell éreznie, hogy a szülők ezt az áldozatot örömmel hozzák meg, mert bíznak benne. Elég élet idegenül hangzik, nemde? Csakhogy  Polgáréknál és Lékóéknál pont így volt, és látjuk az eredményeket. Rapport Ricsi is ezen az úton jár. Itt nagyon korán kell elkezdeni a befektetést, de már legkésőbb 18 éves korára jól fog keresni a gyerek. Az egyetemen még 5-6 évig el kell tartani, tandíjat fizetni, és még utána is 2-3 évig csak kezdő fizetést kap. Érdemes lenne utánaszámolni!

A legnagyobb költség általában az egyéni edző órabére. Mivel a klubok túlnyomó része anyagilag nem tud (és nem is akar!) segíteni, minden a szülő pénztárcájára van alapozva. Ebből újabb kegyetlen következtetések adódnak. Ha nem tud elegendő pénzt befektetni, hiába tehetséges a gyerek, elvész a magyar sakk számára. Legkésőbben 10 éves kortól már folyamatos egyéni edzést kell biztosítani. Ennek a minimuma kb. havi 40 óra, de ezzel világklasszist nehezen fogunk produkálni. Másfelől megvan az esély egy 2600 körüli nagymesterre, és az már egy elfogadható profi szint manapság. A duplája már sokkal nagyobb reményekre jogosít, érdemes elolvasni a Lékóról, és a Polgár gyerekekről írott könyveket, ott elég részletesen leírják, milyen óriási munkát végeztek már gyerekkorukban.

Az ideális napi 4-6 óra edzővel és 2-4 óra egyénileg. Az edző a fennmaradó 4-6 órájában pedig készíti az anyagokat.

A versenyeztetés is sokba kerül, rendszeresen kell utazni, egy vidékinek nem könnyű a helyzete. Ráadásul, ha komoly céljaink vannak, az edzőnek jelen kell lennie a versenyen, mint minden más sportban.

6.A tanulás csapdája

A szülők helyzete nagyon nehéz, nem győzöm hangsúlyozni. Ahány edző, annyi vélemény, ahány játékos, annyi (egymásnak ellentmondó) tapasztalat. Ugyan kinek higgyen? Egy biztos, itt nincs királyi út. Csak rengeteg munka, óriási áldozatvállalás és fanatikus gyerek. A sakk tanulása óriási mértékben különbözik a középiskolai, egyetemi tanulmányoktól. Ha ott levizsgáztunk, többet már nem kérik számon az adott tudást. A sakkban végig mindent tudni kell. Az iskolai tanulásban a szülői kényszer lehet eredményes, szenvedjen csak a magántanárral, de nem fog megbukni matekból. Itt, ha a gyerek nem akar tanulni, dolgozni, semmi se segít. Ez egy szabadon választott pálya, annak minden előnyével és hátrányával.

Másfelől, ha a szülők nem akarják igazán, hogy a gyerekből sakkozó legyen, akkor nem lesz az. Ez alól nem is tudok kivételt, a szülő ellenében ez nem megy.

A sakk elmélete, az elsajátítható anyag a húsz év előttinek legalább a százszorosára növekedett.Az edzésmennyiség, ami régen elegendő volt, ma már semmire se elég. Sokan mondják, hogy Lasker, Capablanca, Aljechin, Euwe, Botvinnik művelt, egyetemet végzett emberek voltak, tehát miért ne járjon a gyerek egyetemre. Nagy Sándor is meghódította a fél világot a falanxszal, de a mai tábornokok mégse ebben gondolkoznak. Persze egy rendkívüli képességű gyerek elmehet egyetemre, és lehet kiváló játékos. De mi értelme? Egyetem után úgyis döntenie kell, hogy sakkozó lesz, vagy orvos, mérnök, stb. Mind a két foglalkozás napi nyolc órás elfoglaltságot igényel. Nem lehet egyszerre a kettőt csinálni. A fizikai sportban összeegyeztethető a sport és a tanulás. Az egyik inkább a fizikumot, a másik inkább a szellemet veszi igénybe. A sakkra ez nem érvényes, mindkettő szellemi terhelés. Kinek jutna eszébe a sportban, hogy bár a lányom kiváló a ritmikus sport gimnasztikában, a biztonság kedvéért egyidejűleg súlyemeléssel is foglalkozzon? A fizikai sportban az edzésmennyiség szigorúan szabályozott, a sakkban napi 6-8 óra teljesen elfogadott.  Azzal érvelnek, hogy biztonságot adhat a diploma, ha a sakk mégse sikerül. Ma már egyébként ez se úgy van, mint régen. Az ilyen biztonsági, szatócs szemlélet a sakkban nem működik.

Egy világklasszis sakkozó olyan, mint egy világhódító. Nincs hátrálás, nincs menekülés, nincs B terv. Cortez is felgyújtotta a hajóit miután maroknyi emberével partra szállt, hogy meghódítsa az azték birodalmat.

7. A türelmetlenség csapdája

A mai világban a sakknak sok természetes ellensége van, ami korábban nem volt. Ilyenek a számítógépes játékok, ahol a győzelem eufóriáját igen kevés befektetéssel is el lehet érni. A póker is sokakat eltántorít a sakktól, kevesebb tanulással több pénzt lehet keresni, bár ez is egyfajta csapda helyzetet eredményezhet. A sakkban csak hosszú évek kemény munkája után jön el a siker, és ezt nehéz kivárni. Az igazi próbatétel a kudarcok elviselése. Ez nem könnyű, mert gyakran évekig keményen dolgozik a gyerek, de a látványos eredmények elmaradnak. Ács Peti 14 évesen teljesítette kiváló játékkal első IM normáját egy Első Szombat IM körversenyen. Ekkor elhatározta, hogy innentől már csak a nagymesterversenyeken fog játszani. Dicséretes elszántság, de 3 éven keresztül egyszer se tudta teljesíteni a normát, pedig ugyanolyan keményen dolgozott, mint addig. Aztán 17 éves korában egyszer csak nagymester lett, kihagyván a közbülső fokozatot. Hanem ezután sem ment minden simán, 20 éves koráig ismét látszólag egyhelyben járt. Ezután nyerte meg az ifi VB-t, lett 2600 fölötti nagymester és olimpiai ezüstérmes.

Borisz Gelfand, akivel már 17 éve dolgozok együtt mesélte, hogy ő 3 éves ciklusokban fejlődött. Egy nagy felugrás után egy platóra ért, és ott maradt 3 évig, pedig ő is fanatikus munkabírással rendelkezett. Utána, számára is váratlanul egy újabb nagy ugrás következett. Az ritka, ha valaki egyenletesen, nagy sebességgel fejlődik. Adorján is valami hasonlóról írt egyik kiváló cikkében. Lukács nagymester is ezt tapasztalta tanítványainál, olykor még erős visszaesés is előfordult (Erdős, Gonda, Bérczes, Prohászka).

Csakhogy a szülőknek gyakran nincs türelme mindezt kivárni, és elhamarkodott, kapkodó döntéseket hoznak. A játékos önbizalmának se tesz ez jót, ilyenkor még az átlagosnál is jobban kell támogatni, dicsérni, és bízni kell benne.

8. A kiegészítő tevékenységek csapdája.

Amint azt már többször említettem, a szülők helyzete nem könnyű. A legnehezebb a tehetetlenség érzésének az elviselése. A sakkra nem alkalmazhatók az életben elsajátított sztereotípiák, gyakran pont a fordítottját kell csinálni, ami egyébként szokásos. Érdekes módon főleg értelmiségi szülők vannak bajban, amikor szakterületük tapasztalatait próbálják a sakkban is felhasználni.

Itt van például a pszichológus kérdése. A sakkban nagyon kevés olyan eset lehet, ahol ez használt, pedig a fizikai sportokban ez jól működik. Itt ugyanis a sakk egyik leglényegesebb eleme a pszichológia, amit a játékosok gyakran ösztönösen elég jól művelnek. Az edző egyik legfontosabb feladata a nevelés, ami pszichológiai eszközök nélkül nem megy. Sajnos nem tudunk olyan személyről, aki belülről ismerné a profi sakk világát, és emellett elismert pszichológus lenne. Tulajdonképpen a szülőknek lenne erre nagyobb szüksége, rajtuk tudna sokat segíteni.

A fizikai edzettség alapvető a mai versenysakkban, napi 1 órát javasolnék erre. Másfelől viszont semmi jelentősége nincs annak, hogy valaki izompacsirta alkat, vagy cingár emberke. Valamiféle belső erőre, keménységre van szükség, Karpov, Andersson, Ribli, Sax sem voltak vasgyúrók.

Az étrend is fontos lehet, de igazán nem szabad abszolutizálni. Vegetáriánus, és húsevő egyaránt lehet világbajnok, itt inkább a hit fontos. Ha valaki hisz abban, hogy szerény táplálkozással, vitaminokkal többre viheti, talán többre is fogja vinni. De ez tiszta pszichológia.

A hazafiasság, a közösségi érzés összetartó ereje fontos lehet. Csakhogy a sakk egy nagyon egyéni, nagyon nemzetközi sport. Az élsakk egyik problémája, hogy óhatatlanul az egoizmus felé tolja el a jellemet. Az élsakkozó munkája kizárólag önmagára irányul. Amikor a korcsoportos VB-n magyar csapatról beszélünk, az megtévesztő. Ez nem csapatesemény, mindenki magával van elfoglalva. A konkurencia harc miatt gyakori az egymás ellen drukkolás, bár ezt persze nyilvánosan nem vallják be.

Szervezési javaslatok a Magyar Sakkszövetség munkájának hatékonyabbá tétele érdekében.

Már vagy 40 éve tevékenykedek a magyar sakkban, de jól működő sakkszövetségről még nem hallottam. Magam is voltam elnökségi tag, ismerem a helyzetet belülről is. Tévedés azt hinni, hogy a szövetség egyik legfontosabb feladata segítséget nyújtani az olimpiai utánpótlás nevelésében. Lukács nagymester mesélte a következő történetet. A hetvenes években nem volt egyszerű külföldi versenyekhez jutni, és amikor benn járt a szakfelügyelőnél meghívók után érdeklődött. Navarovszky (az aranykapitány!) közölte vele, hogy neki 10 jó sakkozó bőven elég, több nem kell, ezért rendszeresen elsüllyesztette a versenyeket a fiókjában.

A sakkszövetség, mint minden szervezet, először is saját fennmaradásában érdekelt. Ez elég sok pénzt el is visz, bizonyos adminisztratív funkciók elengedhetetlenek. Többre rendszerint se pénze, se szakértelme nincsen. Bármikor képes újabb és újabb adminisztratív tevékenységeket kreálni, erre fizető állásokat létrehozni, az éljátékosok és edzőik mindig a sor végén állnak.

Bárcsak mindez megváltozna egy új elnökkel, új vezetéssel, és nagyságrendekkel nagyobb szponzori támogatással! Míg élünk, remélünk!

Amikor megszaporodnak az ifjúsági sakk válságos helyzetét elemző írások, biztosak lehetünk benne hogy új elnököt, illetve elnökséget akarnak választani. Ilyenkor kiderül, hogy nagy szükség lenne a következő adminisztratív, vezetői funkciókra: szakmai igazgató, gazdasági igazgató, kommunikációs igazgató, verseny-igazgató, menedzser-igazgató, versenybíróság elnöke, ifjúsági szakfelügyelő, ifjúsági bizottsági elnök, ifjúsági szakmai igazgató, férfi kapitány, női kapitány, ifjúsági mentor (dementor?), számítógépes adminisztrátor, weblap, honlap készítő és karbantartó, internetes sakkiskola igazgató, FIDE felelős, és természetesen főtitkár, titkárnő és könyvelő . Ezek mind lehetnek jól fizető állások, de végezhetik társadalmi munkában is (ha elfogy a pénz). Ha még mindig maradna, lehetne megyei instruktorokat kreálni, és azokat akik összefogják a munkájukat. Elengedhetetlen szükség lehet még szövetségi orvosra, pszichológusra és a válogatottak fizikai felkészítését végző edzőkre, gyúróra, masszőrre, moderátorra, jogászra, arculat tervezőre, gondnokra, büfésre, és nyelvtanárra.

Beláthatjuk, hogy az éljátékosokra, az utánpótlásra és egyéni edzőikre már nem sok pénz marad.

Ezért tehát amíg a Kánaán el nem jön, a szülők jobban teszik, ha belátják, hogy csak magukra vannak utalva. A sakkszövetség bűnbaknak egyébként kiváló. Jóllehet túl sokat nem segít, de egy-két esetet leszámítva (Polgár lányok), túl nagy kárt nem is okoz. Inkább érdektelen, mint ellenséges, az igazi tehetségeket nem tudja, és nem is akarja meggátolni a kitörésben. Félni sem kell tőle, elvan ő magában.

Összességében kijelenthető, hogy a mellékes tevékenységek túlhangsúlyozása tipikus pótcselekvés, ezek akkor kaphatnak csak szerepet, ha a napi 6-8 óra sakk megvolt.    

Budapest 2010 dec.15             

Molnár Béla/ ifiportál

Beszéljünk róla!

A tehetségkutatás és a tehetségeink oktatása, támogatása sportágunk számára is olyan alapkérdések, amelyek megválaszolása nélkül aligha remélhetjük, hogy képesek lehetünk versenyben maradni a nemzetközi sakkozás diktálta tempóval. Ha kicsit szétnézünk a világban és informálódunk a más nemzeteknél folyó programokról, verseny- és támogatási rendszerről hamar nyílvánvalóvá válnak lemaradásunk okai, hibáink amelyek miatt lassan egyre inkább érezhetővé válik lemaradásunk. A továbbiakban arról szeretném kifejteni a véleményemet, arról szeretném ha beszélnénk, hogy a továbblépéshez milyen feltételek kialakítására van szükség.

A chesspremier.hu oldalon a Lékó Péterrel készült interjúban éltáblásunk figyelmeztet bennünket, hogy legyünk reálisak az olimpiai csapattal kapcsolatos elvárásainkkal, hiszen a világ fejlődik, a konkurencia nagy és bizony a papírforma sem bennünket támogat már ezeken a megmérettetéseken. Pintér József nagymester az előző olimpián szereplő csapatunk szövetségi kapitánya keserűen állapította meg; úgy tűnik az ellenfeleink is megtanultak sakkozni! Igen ezzel egyet lehet érteni, ugyanakkor az ebből adódó megállapítás számomra az, hogy ebben a versenyben valamit mégis csak rosszul csinálunk, ha végeredményben alulmaradunk. Nem gondolom, hogy elegendő ha a fentieket tudomásul vesszük és mostantól elfogadjuk, hogy számunkra nem terem babér. Ami a tehetséget illeti ugyanis, nincs okunk panaszkodni, vannak fiatal reménységeink akik korosztályukban rendre szép eredménnyel hívják fel magukra a figyelmet. A probléma inkább abban áll, hogy a szakmai munka szervezésében már sokkal jelentősebb hiányosságok mutatkoznak. Meglátásom szerint a lemaradásunk az alábbi okokra vezethetők vissza.

1. Az egyesületi háttér meggyengülése miatt a tehetségkutatás hatékonysága jelentősen csökkent az elmúlt évtizedeben. Ez annyit jelent, hogy a versenyek, oktatási lehetőségek az ország területén egy-egy központra korlátozódnak, csökkent a vidéki sakkközpontok aktivitása, az ott dolgozó ifjúsági edzők száma, az iskolákban folyó szakkörök elérhetősége.

2. Az állami támogatások (NUSI, Sport XXI.) ösztönző ereje nagyon csekély, egy központosított támogatási modell érvényesül (Maróczy Központi Sakkiskola) más szakmai programok nem kapnak jelentősebb támogatást, így működésük hatékonysága csekély. Ez mesterségesen lefojtja a tehetségek kiválasztását és fejlődési lehetőségét, az egyes térségekben működők (edzők, oktatók) munkáját.

3. A szakmai programok sem életkorban, sem az oktatási anyagokat tekintve nem egymásra épülő formában működnek. Nincs tematikus oktatás, így az elsajátított ismeretekben hatalmas hiányosságok, egyoldalúság jellemzi a központi oktatásba kerülő versenyzőket, ami nemzetközi megmérettetéseken már komoly hátrányként és az eredményességet érintő formában jelentkezik. Az életkor tekintetében szintén megfigyelhető, hogy olyan versenyzőkre költünk jelentős összegeket ami életkoruk, élőpontszámuk, fejlődésük alapján nem indokolt. Tehát a támogatási rendszer alapját nem az eredményesség határozza meg, ami a versenysportban alapvető feltétel kellene, hogy legyen. Félreértés ne essék, nem tőlük sajnálom, hanem azoktól akik emiatt nem kapják meg a lehetőséget!

4. A működő versenyrendszerünk elkopott az elmúlt években, a legjobbak már nem vesznek részt az országos versenyeken, ami jól mutatja, hogy újra kell értékelni annak lebonyolítási formáját. A nyílt verseny kevéssé motiválja versenyzőinket, szakmailag és lassan anyagilag is jobban megéri egy-egy nagyobb nemzetközi vagy hazai nyíltversenyen indulni az országos bajnokság helyett. Ez tapasztalható a részvevők létszámának csökkenésében és a korcsoportok színvonalában egyaránt.

5. A világversenyek költségei jelentősen megnövekedtek (szegényebbek lettünk) egyre kevesebben vállalkoznak a nemzetközi megmérettetésre. Épp ezért meglepő az Elnökség döntése, amelyből kiderül a továbbiakban nem kívánja átvállalni a nevezés és regisztrációs költségeket a bajnokként kiutazók részére sem. Ugyanakkor helyes és dícséretes, hogy díjat ajánl fel a versenyen helyezettként szereplők számára. Megjegyzem, hogy ehhez előbb persze részt kellene tudni venni a versenyen.

6. A szakemberképzés az oktatási anyagok megjelentetése szintén fontos kérdése volna a szakmai munkának. Jelenleg nincs használható magyar nyelven íródott tematikai anyaga az oktatással foglalkozóknak. A szakember képzéssel kapcsolatosan azt javaslom kérdezzék meg a legutóbbi edzőtovábbképzésen részvevőket!

Az alábbiakban csatoltam a 2007 évben készített szakmai javaslatomat amellyel a fenti problémák jónéhányára felhívtam az Elnökség figyelmét és ehhez kapcsolódó elképzelésemet. Az Ifjúsági Bizottság egyhangúlag elfogadta, az Elnökség válaszra sem méltatta. Azért nem maradt teljesen nyom nélkül a beadványom, a következő Régiós Szerződésben (változatlan támogatási összeg mellett) már az általam vázolt elgondolásokat olvashattuk elvárásként. Tehát tulajdonképpen megvalósult az ötlet, akárcsak Hofi viccében a malacok szaporulata: PAPÍRON!

Szekeres Tibor 

Rapport Ricsi rekordja

Hat csoportban 12 ország 57 versenyzője ült asztalhoz a februári Első Szombat sakktornán.Kiemelkedő a 13 éves Rapport Richárd teljesítménye, a fiatal sakkozó második GM-normáját gyűjtötte be, virtuális élőpontszáma 2680 (!) volt. Végig harcban volt az első helyért és a GM-normáért a Hungaropharma Decs kiválósága, Pap Gyula, de Lie Jü elleni veresége feltartóztatta a 18 éves nemzetközi mestert. A 21 éves kínai

fiatalember nemcsak ennek örülhetett, immár másodszor teljesítette az IM-normát. Ugyancsak második IM-normáját könyvelhette el az Atomerőmű SE 15 éves sakkozója, Szabó Bence. Veretlenül győzött az FM-A csoportban a Nyíregyházi Sakkiskola SE 16 éves ifije, Kovács Lajos. Második helyet szereztek a FIDE-mesteri csoportokban a 12 évesek, Csonka Balázs és Farkas Richárd.

Újabb magyar rekordért szurkolhatunk, a Csuti Hydrocomp Zalaegerszeg versenyzője, Rapport Ricsi mindössze egy normára van a nagymesteri címtől (a későbbi szentgotthárdi versenyen sikerült a harmadik norma is! – a szerk.). Lékó Péter magyar rekordját adhatja át a múltnak, ha ez év július 21-ig sikerül harmadik normáját is megszereznie. (A világcsúcsot az egykori ukrán csodagyerek, Szergej Karjakin tartja, 2002-ben 12 éves és 7 hónapos korában érte el a nagymesteri címet. Egykori elődje, Lékó Péter 1994 januárjában,14 éves 4 hónapos és 28 naposan lett a világ legfiatalabb nagymestere.) Ezek után nem véletlen, hogy a legnagyobb érdeklődés a GM-csoport küzdelmeit kísérte,

vajon sikerül-e az újabb Rapport Ricsi-bravúr, a tavaly augusztusi Első szombat sakktornán elért nagymesteri norma duplázása. Mindjárt az első fordulóban rangadóra került sor, a másik magyar normaaspiráns, Pap Gyula volt az ellenfél; nem kímélték egymást, játszmájuk 46 lépéses harcos döntetlent hozott. Gyula ötös nyerőszériával folytatta, már-már nagy tétben lehetett volna fogadni végső sikerére is. A 7. fordulóban következett Lie Jü, és sajnos megtört a jég, a magyar sakkozó ígéretes állásban hibázott, és kapitulálni kényszerült. Gyula hátralévő öt játszmájából 3,5 pontot gyűjtött, de minden igyekezete is csak a második helyhez volt elég a rendkívül erős mezőnyben. Élőpontszám- teljesítménye így is súrolta a 2600-at. Rapport Ricsi a második fordulóban vesztő állást mentett döntetlenre a 16 éves indiai női nemzetközi mester, Rout Padmini ellen, és ez szinte szárnyakat adott, a soron következő öt játszmáját megnyerte. Ekkor váratlan vereség következett William M. Paschalltól, és az amerikai csaknem szertefoszlatta az álmokat. De Ricsit kemény fából faragták, kiváló versenyzői adottságait bizonyítva a hátralévő 4 fordulóban letarolta ellenfeleit. 12 játszmából 9 győzelem, két döntetlen és egy vereség a csoportgyőztes mérlege.

Szabó Bence diadalmaskodott az IM-A csoportban, a második helyezett osztrák Michael Binder csak fél ponttal maradt el a nemzetközi mester normától. Nemzetközi mesterek végeztek az IM-B csoport élén, Faragó Sándor győzött Párkányi Attila előtt. Az FM-csoportok aranyérmesei Kovács Lajos, Szakács Áron és Engelbrecht Imre voltak.

Fontos a családi háttér 

Beszélgetés Rapport Ricsi szüleivel

Szeretnénk a sikerek mögé látni, keressük a választ, mit kell tennünk, ha gyermekünk tehetséges, jelesül, éppen a sakk sportágban.

Egy nem egészen szakmai érdeklődés, a Rapport név nem túl gyakori, eredetéről mit tudhatunk? – kérdezem Tamástól, Ricsi édesapjától.

Gyuláról származom, több mint negyed évezredet laktak itt őseim. A név eredetét talán Elzász–Lotharingia környékén kell keresni. Feleségem szombathelyi, Budapesten, a Közgazdasági Egyetemen találkoztunk. Ricsi Szombathelyen született, majd Pesten lakott öt éves koráig, ezután Sopronban éltünk még öt évet, három éve

költöztünk Szombathelyre, illetve Szombathely mellett egy kis faluba, Sébe.

Tamás is sakkozik?

Gyulán sakkoztam pár évet 14 éves korom körül. Sok szeretettel gondolok vissza Hocopán Sanyi bácsira, Csomós

Jánosra. Nagyon szép emlékek fűznek Anka Emilhez is. Szüleim nem látták öszszeegyeztethetőnek, hogy egyetemre készüljek és mellette sakkozzak, ezért a játékot abbahagytam.

És most munka mellett van idő versenyezni?

Nem szoktam versenyeken indulni, nem viselem jól a vereséget. Amikor Ricsi elkezdett sakkozni, én kísértem el a tornákra, s hogy ne idegeskedjek a partijai miatt, inkább magam is leültem játszani. Később Ricsi csapatában is játszottam pár parti erejéig. Nézni ellenben nagyon szeretem a sakkot. Ricsi edzésein is sokszor részt vettem,

szeretem olvasni a sakk témájú könyveket, meg szoktam nézni az élő közvetítéseket is. Legjobban Ricsi játszmáit

szeretem nézni; győztes partijait több tízszer is lepörgetem őket saját örömömre.

Mivel foglalkozik a civil életben?

Egy kis üzletlánc ügyvezető tulajdonosa vagyok. Parketta és nyílászáró értékesítés a fő profilja a cégnek

(www.parkettadiszkont.hu).

Ricsi anyukáját, Erzsikét kérdezem, hogyan viszonyul a sakksporthoz?

Nagyon örülök annak, hogy Ricsi sakkozik, hiszen boldogság azt látni, hogy talált egy olyan célt az életében, amely nemcsak a hobbija, munkája, hanem sikerének forrása is rengeteg pozitív visszacsatolással. Ricsi a sakk által nagyon sok helyre eljuthat, találkozhat példaképekkel, nyelveket tanulhat. Ezek az élmények, valamint a sakkban eddig szerzett sikerei örökre megmaradnak, és meghatározzák az életét. Ricsi testvéreinél is arra törekszünk, hogy megtalálják azt a dolgot, sportot, amelynek végzése hasonlóan nagy örömöt fog számukra szerezni, mint Ricsinek a sakk.

Ricsinek három kistestvére van: Glória 6 éves, Rodrigó 5, Donát pedig 3. Mindhárman igazi kis energiabombák. Glória balettozik és focizik, Rodrigó focizik, Donát pedig tv-t néz, és persze ő is focizgat. A sakkot mindnyájan ismerik, de nincs olyan érdeklődésük e téren, mint Ricsinek.

Elemzés Lukács Péterrel

Hány éves korában kezdett Ricsi érdeklődni a sakk iránt? Gondolom, Tamás kezdte tanítani…

Ricsit korán, kb. 4 éves kora körül, megtanítottam a sakklépésekre. A sakk egy volt a sok közül, nem volt kitüntetett szerepe, így évekig elő sem került. Hallottam ugyan a Polgár-módszerről, Lékó Péterről, de fel sem merült, hogy Ricsi ilyen életformát folytasson. Mivel jómagam is szeretem a stratégiai játékokat, így már óvodás korában játszott az Age of Empires számítógépes játékkal, a Warcrafttal és még néhány hasonlóval. Ebben az időben még nem születtek meg a testvérei, így jóval többet voltunk vele, és rengeteget társasjátékoztunk. A memory-típusú játékokban, nem kellett hagyni magunkat, hogy győzhessen. Ezekben verhetetlennek bizonyult.

Teltek az iskolaévek, és egy szép napon Ricsi csak négyest kapott matematikából. Az volt az oka, hogy nem olvasta el az utolsó feladatot, így aztán meg sem oldotta. Azt találtuk ki, hogy kicsit sakkozgatni fogunk, hogy fejlesszük a koncentráló képességét.

Az első versenyén, 2005. májusában a Bezerédy kupán mindenfajta különösebb előképzés nélkül U12-ben második lett. A következő versenyét már megnyerte, Ausztriában Sieggrabenben. A siker olaj volt a tűzre. Versenyezni akart, a sakk lett a mindene. Imádta fejteni a kombinációkat, még az általános iskolában, az óraközi szünetekben is ezzel foglalkozott. A siker a legjobbkor jött, hiszen kiskamaszkorba lépve volt valami, amiben kitűnhetett osztálytársai közül, és megcsillogtathatta az átlagostól eltérő gondolkodását.

Kik segítettek, segítik szakmailag Ricsit a csúcs felé vezető úton?

Szerencsénk volt az edzőket illetően. Anélkül, hogy méltánytalanul kihagynék valakit, alapvetően négy nevet említenék. A sakk megszerettetése, az első foglalkozások Nagy Bence, soproni FIDE-mester nevéhez fűződnek.

A következő, nagyon fontos szakaszt Anka Emil nemzetközi nagymester fémjelzi. Emillel Ricsi kilenc évesen napi 10-12 órát sakkozott. Emil mondta először, hogy nem látja olyan tulajdonságát, ami korlátozná sakkfejlődését, bármi lehet belőle. A megnyitási repertoár kidolgozásáért Lukács Péter, a profi sakkedző a felelős.

Jelenleg Dr. Flumbort András irányításával folyik a szakmai munka, az eredmények pedig önmagukért beszélnek. Megemlíteném még Ruck Robit és Pintér Józsefet, akikkel Ricsi nagyon szeret együtt sakkozni. Mindketten más-más irányból közelítik meg a sakkot. Ricsi stílusa univerzális azáltal, hogy mindenkitől meg tudja tanulni azt, amiben az illető nagymester kiemelkedő. Többször is volt szerencsém Ricsit sakkozni látni. Játszma közben nem létezett semmi más, nem beszélgetett, mások játszmái sem vonták el figyelmét, kizárólag a saját partijára koncentrált, és minden idegszálával a győzelemre tört.

Milyen adottságokat lát a fiában, ami belőlünk, „amatőrökből” hiányzik?

Nagyon összetett a válasz. Elsőnek Ricsi óriási sakkszeretetét említeném. Ehhez jön a kiváló memóriája és jó versenyzői alkata. A győzni akarása jóval átlagfeletti. A munka bírása pedig minden képzeletet felülmúl. Amikor először mutattam neki nyitásokat, olyan érzésem volt, mintha már ismerné valahonnan. Erejének a gyors változatszámítás is része. A mostani versenyen sok partijában kb. 50 percei megmaradtak.

Manapság az élsport igen nagy anyagi áldozatokat követel a családtól is. Számszerűsíthető nagyságrendileg az eddigi ráfordítás időben és anyagiakban?

Nem tartanám szerencsésnek, ha konkrétumokat mondanék. Ricsi sakkozását nem tekintjük befektetésnek. Nem összesíteném a vele járó kiadásokat. Az időráfordításom is inkább hobbi, nem pedig nyűg számomra.

Dr. Hazai Lászlónak olvasható volt egy dolgozata erre vonatkozóan. Ő évi kb. 4 milliós összeget említ.

A szponzorok általában akkor bukkannak fel egy sportoló életében, amikor már kimagasló eredmények is vannak,

természetesen ennek is örülni kell. Sikerült megfelelő szponzort találni a további sikerek eléréséhez?

Magyarország gazdasági helyzete nem kedvez a szponzorrációnak. A sakk vonal alatti sportág, csak nagyon magas szinten beszélhetnénk szponzorrációról (Lékó Péter, Polgár Judit), alatta inkább a mecenatúra a helyes kifejezés.

Az ilyen sportágak szövetségeire így újabb komoly és felelős feladat hárul: tehetségeik menedzselése.

A sakk esetében nem az egyesületekben van pénz, hanem a szövetségben. Ezt mutatja, az is, hogy a Sakkszövetség több mint 100 millió forintból gazdálkodik, míg egy egyesület csak pár millió forintból. Amenynyiben Ricsit tehetségnek tekintjük, úgy a Magyar Sakkszövetségnek a tavalyi évre elégtelen osztályzatot kell, adjak ebben a

vonatkozásban, hiszen nem tudták semmivel sem támogatni. A NUPI-tól befolyó közel 35 millió forintból pedig mindössze 150.000 forinttal tudtak hozzájárulni Ricsi támogatásához. Csak bízni tudunk, hogy megváltozik ez a hozzáállás.

Ricsi az NB I-ben a Csuti-Hydrocomp csapatában játszik. Hat játszmából 5 pontja van, egyetlen fiaskó Lupulescu Constantin ellen következett be, tőle kikapni nem szégyen…

Első nagymesteri normája után részt vett csapatával a Klubcsapatok Európa Kupáján, ahol életében először játszott 2700-as világklasszis nagymesterekkel, például Bacrot-val vagy Miroshnichenkóval. Nagyon fontos, meghatározó verseny volt Ricsi életében. Láthatta, hova akar eljutni, szembesült azzal, hogy hol tart most.

Lupulescu ellen természetesen győzni szeretett volna. A nyitásban mindent elért, amit elemeztek edzőjével. Ezután kicsit figyelmetlenebb lett, ennek tudható be a vereség. Szerencsére ezek a tanulópénzek nem túl drágák.

Több nagy skalpja is van, melyikre a legbüszkébb?

Természetesen a mostani versenyen elért eredménye szól a legnagyobbat. Négy nagymesterrel játszott, mind a négyet megverte. Név szerint: Varga Zoltánt, Ilincsics Zlatkót, Boros Dénest, Faragó Ivánt. Egyébként 11 évesen nyert először nagymester, a német Ralf Lau ellen.

Külföldi csapatban játszik?

Három évvel ezelőtt játszott egy kis német csapatban, Anka Emil vitte magával. Remekül érezte magát., és a csapat is megszerette a kisfiút, aki mindig nyer. Jövőre szeretnénk, ha kicsit megismernék a határokon túl is, ezért András már néz külföldi csapat után.

Melyik eredményét tartja a legfontosabbnak?

Természetesen a mostani eredménye a legfontosabb. Ezt megelőzően 12 éves korában a felnőtt Magyar Bajnokságon, Harkányban lett ezüstérmes! A világcsúcsot már nem lehet megdönteni, de a magyar rekord elérhető közelségbe került, hiszen a nagymester címhez már csak egyszer kell teljesíteni a GMnormát. Mi magyar sakkozók ki vagyunk éhezve a sakksikerekre, úgy gondolom, hogy nagyon sokan drukkolnak Ricsinek, hogy július közepéig sikerüljön a cím megszerzése, és ezzel átvehesse a stafétabotot Lékó Pétertől.

A rekord megdöntése doppingolja az ifjú sakkozót vagy pszichológiai terhet jelent számára?

Ricsi ezzel a dologgal nem foglalkozik, csak játszik, és nyerni szeretne!

Szétforgácsolódnak az életet adó milliók! NS-interjú Schmitt Pállal!

Az ikon bafelső sarkában válaszd a teljes méret jelzést, majd kattints a képre kétszer a nagyításhoz. A kép bal egér gombbal mozgatható ide-oda.

A (sakk) nevelés időszerű kérdései

A Polgár-módszerről, a tiszteletről, a "bepörgetésről", a környezet hatásairól, a harcra készségről és célokról

Nagyon sok mindent hozunk a szülői házból, és ezek a szokások eléggé meghatározzák életünk alakulását. Ifjú koromban az volt az általános nézet, hogy sakkozó vagy matematikus magas szinten csak férfi lehet, és a gének sok mindent meghatároznak.

Éppen ezért csodálkozással figyeltem Polgár László nevelési reformkísérletét. Mivel voltam a Polgár lányok edzőpartnere, és a zsenialitás kérdései engem is érdekeltek, most fontosnak érzem, hogy néhány apró dolgot papírra vessek az elmúlt évtizedek történéseiből.

1989 március 3 és 1994 január 31 között Lékó Péter nevelője voltam, aki ezen időszak alatt a korosztályos magyar második helyéről a világ leg­fiatalabb nagymesterévé fejlődött. Nagyon sokat tanultam Polgár László­tól egyetlen szilveszter estéjén, amit náluk töltöttem. Az egyik téma az volt, hogy mennyit hozunk genetikailag, és mennyi a százalékos aránya a [nevelési hatásoknak. Lebecsültem a nevelés jelentőségét, és a géneknek kb. 80-90%-ot adtam, Laci viszont pont fordítva látta az arányokat. A beszélgetés végén én valahol az 50-50 % körül jártam. Ma már látszik, hogy neki volt igaza. Csak az a kérdés, hogy az emberiség miért nem fordít erre a témára sokkal nagyobb hang-súlyt. Egész iskolarendszerünk úgy van megoldva, hogy középre „nivellál", azaz a jókat lefele, a gyengébbeket fölfele húzza. A zseniképzés meg-oldatlan feladat a köznevelésben.  A másik fontos dolog azokból az információkból származott, amelyeket Laci elmondott, illetve a „Nevelj Zsenit!" című könyvében leírt. Pontosan emlékszem az egyik kijelentésére: „Végigolvastam nagyon sok zseni (zenei, matematikai, művészeti, stb.) életrajzát, és megfigyeltem, hogy mindig volt mögöttük egy személy, szülő, rokon, barát, vagy tanító, aki megszállottan hitt bennük. Ez a tanító aztán nagyon nagy munkára tudta serkenteni a tanítványt." Ez a megfigyelés kísértetiesen hasonlít az egyik Szécsi Tamás (úszó olimpiai— és világbajnokokat nevelt, nem rég hunyt el) interjúban elhangzottakra. Megkérdezték tőle, hogy hogyan választotta ki a tanítványait, amire azt vála­szolta: „sokszor nem a legjobb eredményeket hozó sportoló lett a tanítvá­nyom, hanem az a fiatal, akire a leg­jobban tudtam hatni, akit a legjobban meg tudtam dolgoztatni".

Sakkpályafutásom alatt én is talál­koztam nagyon jó edzőkkel, aki közül többen szenzációs embereket neveltek. Közéjük tartozott Papp Béla mester úr, akivel első találkozásomat soha sem felejtem el. Magyar serdülő bajnokságon játszottam Budapesten, ellenfelem, a nálam fiatalabb Füsthy Zsolt volt. Elfoglaltam helyemet, megírtam a játszmalapot, és kíváncsian vártam. Egyszer csak megjelent egy fiatal emberke, erősen hajlott hátú, kevés hajú idős ember kíséretével. Ő volt Papp Béla mester. Kihúzta a széket, „ülj ide Zsoltikám!" szavak kíséretében leültette a kisgyereket, aki alig érte fel az asztalt. Ebben a jele­etben az volt a megdöbbentő, hogy milyen alázattal és tisztelettel bánt azzal a kis emberpalántával.

Teljesen nyilvánvaló számomra a tanítványai - iránta, és emléke iránt az óta is megnyilvánuló - tisztelete és hálája. Világbajnok jelöltet, nagymestereket, mestereket és erős sakkozók tömegét nevelte ki.

Egy edző-tanítvány kapcsolatban nagyon fontos, hogy a diák tisztelje a tanítóját. Ebből következik, hogy a szülői nevelés egyik legfontosabb eleme lenne a tiszteletre nevelés. Egyébként megfigyelhető, ha idősebb embereket megkérdezünk, milyen tantárgyakat szeretett, és melyik tanítóit tisztelte, akkor a kettő között párhuzam van. Csak azokat a tárgyakat tanulja meg az ember szívesen, amelyiknek a tanítóját tiszteli.

A másik fontos gondolatot, amit Lacitól tanultam, én csak „bepörgetésnek" hívom. Ha valaki a mai világban sikert akar elérni, akkor nagy óraszámban, intenzíven, rendszeresen és tervszerűen kell dolgoznia, hogy érezze a fejlődést, és az összefüggést a gyakorlás tanulás és a haladás között. Ez pozitív visszacsatolásként hatva még több munkára ösztönöz. Természetesen figyelembe kell venni a tanítvány teherbíró képességét, de fiataloknál ez nagyon gyorsan növekszik.

A harmadik elv, amit már édesapám is tanított, és amire Sigmund Freud pszichiáter is felhívta a figyelmet, de a Bibliában, és Szent István királyunk Imre herceghez írt intelmeiben is szerepel: az ember idomul, hasonul a környezetéhez. (Ezért utálatos előttem a káromkodás, negatív beszéd, a hazudozás, mert károsan befolyásolják a fiatal generáció szellemilelki fejlődését.) Ebből következik, hogy célszerű, ha lehet mindig erősebb játékosokkal játszani.

A negyedik fontos dolog minden sportolónál a harcra nevelés. Számomra megdöbbentő volt, amikor az akkor tizenkét éves Polgár Zsuzsával játszottam, és a kellemetlen szituációból (nem szeretek fiatal, női sakkozókkal játszani), gyors döntetlen ajánlattal igyekeztem szabadulni, de a következő szavakkal utasított vissza: „Majd akkor lesz döntetlen, ha én is akarom." Nem esett jól a visszautasítás, — habár a játszma döntetlennel végződött - nem tudtam elfelejteni. Ebből fogalmazódott meg az, hogy a partit ki kell játszani. A rövid megállapodásos döntetlen csak menekülés a harc elől. Így történt, hogy amikor terveim szerint fél évig ki akartam próbálni, hogy mik a nevelés hatásai egy kisgyereken, akkor Lékó Péter 1800-1900 közötti játékerővel hirtelen napi 6-10 óra sakkon kapta magát, villám, ellenfeleinek élőátlaga 2300-ra ugrott, és nem volt szabad rövid döntetlent játszania. Fél év múlva a kísérletet már nem lehetett abbahagyni. Az első verseny (2307-es átlag) nulla pontját fél év múlva, a tizedik születésnapján nemzetközi mesterverés (Indjics), majd később 2240-es performance érték követte.

Péterben egyébként egy nagyon szimpatikus, szokatlanul tiszta lelkű, rendszerető, kitűnő tanuló, fantasztikus memóriájú, jó mozgáskoordinációjú, pici, vékony gyereket ismertem meg. Tiszteletadása minden későbbi követőnek példaképül állítható. Akkor még nem ismerte azt a szót, hogy érdek. Többször éltem meg azt, hogy ellenfelei, akik akkor még nem ismerték, nem akarták elhinni, hogy egy ilyen kisgyerek az ellenfelük, és tévedésre gyanakodva szóltak a versenybírónak. Az ő eredményességén is lehet látni, hogy a nevelés fent említett pontjai hihetetlenül fontosak, de szükségeltetik a tanítvány elhivatottsága, alkotás iránti vágya, szeretete is.

Ösztönösen tett olyan dolgokat, amelyeket most menedzserképzésen tanítanak. A fő tervét kis részcélokra osztotta. Mindig volt rövid távú célja. Rendszerint rájöttem, hogy éppen ki van benn a „Lékó sütőben", vagyis kinél akar jobb lenni. Egyszer csak gyanús érzéseim támadtak. Úgy éreztem, hogy én vagyok a célszemély. Megkértem az édesanyját, hogy puhatolja ki a dolgot. Jött a válasz, hogy jók a megérzéseid.

Persze a távolból az is látszik, hogy mit csinálnék másként, és az a kérdés is megfogalmazódik bennem, hogy vajon szabad egy fiatal emberpalántát egy ilyen kísérletbe bevonni?

                                                                                                                            Máté Gáspár                                                                                                                       

Ismét az ifjúsági sakkozásról

Olvasom Mészáros Andris cikkét. Nagyon sok apró gondja van a honi ifjúsági sakkéletnek. Részletezem:

1. Az elérhető szakanyagok:

Jelenleg ugyan szépen fejlődik az internetes sakksuli a MSSZ honlapján, de nem tudom, hogy mi volt az oka, hogy az   eddigi munka majdnem a nullával volt egyenlő, pedig információim szerint minden évben ment ki pénz erre a célra.

A számítógép betörése a világba nagyon megváltoztatta a sakkot is.Nem sok reagálást olvastam még erről. Egyszerűen nincsenek anyagok.(Chessbase, Zebrasakk, laptop, projektor, internetes versenyek, hibrid versenyek lehetősége stb.)

A hagyományos (papír) szakanyagokban komoly hátrányban vagyunk a külfölddel szemben. Ha ismeri valaki pl. a német szövetség hivatalos anyagait, akkor látható, hogy mennyivel előrébb járnak.(Sergiu Samarian átfogó tankönyve, vagy egészen egyszerűen Berndt Rosen végjátékanyaga (Folytathatnám! a sort sajnos.)a sok közül is lényegesen jobb, és korszerűbb, mint a mi anyagaink.)

Nagyon hiányzik egy összefoglaló  szöveges végjátékkönyv. Ha egy könyvben nincsenek ott a miértek, akkor az nem tanítókönyv, hanem  sakktár. Magolásra tanít, és ezért hibás, mert a sakkot nem lehet bemagolni, bár sokan megpróbálták. 

Balogh Csaba bástyavégjáték füzetéből legalább meg lehet tanulni néhány alapelvet (Pl.. Bástya hosszú oldal, király rövid, stb.), ezért jó. Nem hiszek a szöveg nélküli sakk-könyvekben, ha azok a kombináción kívül mást is szeretnének tanítani.

Az alapok lerakásánál fontos dolgot említett meg  Andris.

NEM MINDEGY,  HOGY MILYEN NYITÁSOKON INDUL A NEBULÓ PÁLYAFUTÁSA!

Az alapelveket a legjobban a világ élvonala által játszott változatok figyelembevételével lehet megtanítani.

A számítógép betörésével a versenyzők taktikai látása erősödött meg nagyon, és az ellenfél hibájára épülő változatok egyre kevésbé játszhatóak sikeresen.

Végig kellene gondolnunk, hogy melyek azok a hagyományok, amelyek jók, és melyek, amelyek hibásak.

( 1. Lékó Petinek komoly gondjai származtak abból, hogy Maróczy nagymester túlértékelte a vezérszárnyi gyalogtöbbletet, és ez része lett a honi sakkhagyománynak. Karpov ellen jött ki többször kellemetlenül a Caro-Kannban.

   2. Ha valaki el tud hitetni egy hibás alapelvet az országgal, akkor az hosszabb távon az egész honi sakkozást teszi tönkre. Maróczy Géza még sötéttel kiegyenlítésről beszélt, és sajnos ez is lemarad, pedig az egyik füzetemben világosan leírtam, hogy világos kezdési előnye időelőny, amit az első lépésben térelőnnyé konvertál. Miután ennek leszámolásához nem kell több matematika, mint az általános iskola alsó tagozata, nem is érdemes vitatkozni rajta. 

       A diplomamunkám (1983) sakkprogram volt, és akkor megszülettek bizonyos pontértékek és a BIKA fölállás, bár az én bikám egy ponton eltért a nyugatiak által ma népszerűsített változattól.

    3.A futó és a huszár értékelési változása is lényeges nagyon a szakirodalomban. Fischer kisminőségelőnyről írt a futó javára, míg honunkban sokan a Barcza huszárok erejét tanulmányozták.

  Folytathatnám oldalakon keresztül és nem csak a szigorú szakmai dolgokban.)

     2.   A játékidőről írott cikkem a Magyar Sakkvilág oldalain ma is aktuális. Fiatal korban, amikor kicsi a motívumkincs nem érdemes hosszú játszmákat váltani, mert időpocsékolás. Valahol a kétszer tíz perc táján érzem azt, amikor mindenki jól járhat. A Nyugati pályaudvarnál a kukán sakkozókat megfigyelve kb. 15 - 20 perc alatt megy le egy játszma, ha nincs óra.

Budapesten szinte csak Krizsány László és Nádasi Balázs rendez ilyen játékidejú versenyt.

     3. A menedzselés és médiamunkája a MSSZ-nek szinte soha nem volt jó. Miért lenne ma más a helyzet. Régen a vezetésnek nem volt érdeke, hogy fölnőjenek a fiatalok, és ez a szokás hosszú évtizedek alatt majdnem törvénnyé szilárdult. Ezen a téren Polgár Lászlótól, vagy akár Verőci Zsuzsától is lehet tanulni, bár még ők sem használták ki maximálisan a lehetőségeiket, és követtek el hibákat is.

     4. A pénzforrások elosztása körül gondok vannak, pedig van olyan elosztási módszer, ami hosszú időre lerendezné a gondokat, és szinte teljesen kizárna minden protekciót. A tűzhöz közelség sem számítana , és pontosan ez a legfőbb gond, mert akkor a  patronáltak sem élvezhetnének előnyt.

(A dolog annyira egyszerű, hogy szinte csodálkozom, hogy senkinek sem jutott eddig az eszébe:

Azt kellene meghatározni, hogy a rendelkezésre álló összeg hány százalékát kapja egy - egy  korcsoport a fiúk és a lányok külön. Ez egy kétnapos hétvégi konferencián megvitatható, vagy a  zebrasakkon chateléssel letisztázható.

Ez után azt kellene meghatározni, hogy az adott pénzből hány fiatalt támogatunk egy adott korcsoportban.

A dolog innen kezdve egyszerű:

Pl. A támogatott fiatalok száma legyen öt. A FIDE bevezeti az 1201-es ÉLŐ-t, ezért azzal számolhatunk nyugodtan, hogy mindenkinek van FIDE ÉLŐ-je. Képzeljük el az öt fiatalt egy körmérkőzésen, ahol az ÉLŐ pontszámukkal vesznek részt.

A rendelkezésre álló összeget az ÉLŐ alapján várható pontok arányában oszthatnánk szét.

Olyan szigorítást kellene bevezetni, hogy egy évben minimálisan hány FIDE partit kellene lejátszani, illetve a számításban hány kéthónapos FIDE lista átlaga legyen benne. Ha egyszer ezt az elnökség megalkotná, akkor nem lehetne a MSSZ ifjúsági pénzelosztását többé kritizálni.

5.    A sakk egy teljesen más erkölcsi - morális hozzáállást követel meg, mint ami ma honunkban látható.

        "Az életbeli hazudozást a sakkjáték elnézésekkel bünteti!" írta Lasker a második sakkvilágbajnok, aki Einstein barátja és lakótársa volt egy időben. Lehet-e igaza? Hasonló a Biblia, és az öt világvallás szelleme.   

Egyszer a Bibliáról beszélgettem egyik ismerősömmel a Szövetségben. Az egyik alkalmazott szerint ez nem oda való.

Portisch, Polgár László (Az ószövetségben egy a rabbinikus és a keresztyén hagyomány! ) vagy Csom nagymester ma is forgatja a szentírást. Topalov is betér imádkozni a templomba, ha megteheti. Anand a brahmin kaszt sarja.

Folytassam?

     6. Az edzőképző alacsony színvonalú, és oda nem való, sakkozóhoz méltatlan pejoratív dolgok is elhangzanak sajnos.

        Illene valamit változtatni. Szerencsére nem kellett vállalnom a megmérettetést a közgyűlésen újabb négy esztendőre az EB-ben, és így nem nekem fognak többen panaszkodni ezzel kapcsolatban.

      7. Az MGKSI reformra szorul, mert a befektetett összeghez képest alig vannak eredmények.

         Évente közel 1 millió FT megy el egy gyerekre, és ennyiből nemcsak egy Rapport Ricsit kellene fölmutatni.

Eddig a gondokról, mert szerencsére tehetségben nincs hiányunk. Saját tesztjeim alapján többek között Rapport Ricsire kell most nagyobb figyelmet fordítanunk, mert a legnagyobb kincsnek, ami a sikeres embereket azzá teszi, birtokában van.

Isten tehetséggel és SZORGALOM-mal áldotta meg. Rajta kívúl is Dunát lehetne rekeszteni a tehetséges fiatalokkal.

Honi sakkozásunk jövője most azon múlik, hogy a demokratikusan (?) (Sajnos a kérdőjel jár, mert szerintem a közgyűlésen 18 év alattiak is szavaztak, és nem tudom, hogy emiatt a választás nem támadható-e jogilag? ) választott elnökség mikor jön rá, hogy ha most nem kap észbe, akkor elmegy a sakkozásunk hajója, és eleveznek mellettünk a vetélytársak. Csak az összefogás segít, de ilyenre nem volt eddig sok példa a múltban.                                                                                 

                                                                                                  Máthé Gáspár

Ifjúsági tömegsakk-ifjúsági élsakk

Közös edzés-egyéni edzés

  A Maróczy iskola értékelésével kapcsolatban két markáns nézet rajzolódott ki. Az egyik szerint a dolgok jól mennek, a gyerekek sok élőt nyernek, sikeresek a korcsoportos bajnokságokon, eredményes edzői munka folyik. A másik szerint a befektetett munkához és pénzhez képest az eredmények nem kielégítőek, komoly változtatásra van szükség. Ezen aztán késhegyig menő, becsületsértéseket sem mellőző "vita" bontakozott ki.

Mindkét álláspont tökéletesen igaz, védhető és megmagyarázható.

Hogyan lehetséges ez? Ahhoz, hogy ezt a látszólagos ellentmondást feloldjuk, be kell vezetnünk két fontos fogalmat: ifjúsági tömegsakk és ifjúsági élsakk. Elsősorban ez utóbbi érdemel részletesebb kifejtést. Ifjúsági élsakk alatt azt a tevékenységet kell érteni, amelynek kizárólagos célja profi nagymesterek, 2600 fölötti játékosok, olimpiai csapattagok kinevelése.

  Ennek szigorú feltételei vannak, amelyből ha csak egy is hiányzik, a munka eredménytelen lesz.

  Természetesen a legfontosabb egy fanatikus, tehetséges gyerek. A tehetségről, annak összetevőiről, ezek bonyolult arányairól sokat írtak, én most ebből egyet szeretnék kiemelni, a fanatikus munkaszeretet, munkabírást. Véleményem szerint ez a döntő elem. A sakkozói életforma folyamatos 6-8 órás edzést követel meg már fiatal korban is. Aki ehhez nem szokik hozzá, csak napi 2-3 órát tud dolgozni, az később már nagyon nehezen képes felvenni a feszített tempót. Természetesen iskolába járás mellett ez nem megy, hiszen 6 óra tanulás után fáradtan már nem lehet intenzíven sakkozni. Ebből következik, hogy az élsakkhoz szigorú magántanulói rendszer párosul. Az értelmetlen, hogy magántanuló vagyok papíron, de ha "ráérek" bejárok az iskolába. Persze ez egy nagyon nehéz döntés a szülők részéről.

És így jön a képbe a következő fontos szereplő, a szülő. A szülőknek a sakkot maximálisan támogatniuk kell, komoly anyagi és egzisztenciális áldozatot kell hozniuk. Ez fél szívvel nem megy. Ha nem tudnak időben dönteni, és vacillálnak a sakk és az egyetem között, akkor hamarosan már csak az utóbbi marad, mint egyetlen opció. Az a stratégia, hogy párhuzamosan futtatjuk mind a kettőt és meglátjuk, melyik megy jobban, a sakknál nem működik, mert az teljes odaadást kíván. Az optimális, ha már 10-12 éves korban eldöntik, hogy a profi sakkpályafutás a cél.

   A drezdai férfi olimpiai csapat egyetlen játékosának sem volt érettségije. Nem azért, mert nem tudták volna megszerezni, hanem mert úgy ítélték meg, hogy erre nincs idő, nem ez a legfontosabb. Mégis, a sakk világából van visszaút a tanulás világába. Ács Peti ifjúsági világbajnok, olimpiai ezüstérmes 2600 fölötti játékos volt, amikor beiratkozott az egyetemre. Nemsokára szerzi meg harmadik diplomáját. Berkes Fecó is úgy döntött, hogy leérettségizik. Csak fordítva nem képzelhető el, hogy először egyetem, és utána a világklasszis szint.

   Ezt a sportot minél korábban kezdik, annál jobb. 6-7 évesen már terhelhetőek a gyerekek, és fokozatosan kell egyre magasabb sebességre kapcsolni. Aki 12 évesen kezd el sakkozni, már nagy hátrányban van, 13 évesen már nagymesteri normát is teljesítenek manapság a legkiválóbbak.

A szülői döntés meghozatalában a döntő szempont az, hogy mennyire imád a gyerek sakkozni. Ha ez rendben van, akkor lehet csak megpróbálni.

   A harmadik főszereplő az edző. A legfontosabb edzői feladat a sakk megszerettetése. Ha a gyerekben szunnyadó érdeklődést felkeltjük, és bemutatunk egy varázslatos világot, megnyerhetjük a gyerek lelkét a sakknak. Itt azonban hamar kettéválik a dolog. Aki csak a könnyed szórakozást, a snellezést, hengersakkot és csoki dobálást szereti, jó amatőr lehet, de nem profi versenyjátékos. Az edzőnek már a kezdet kezdetén úgy kell bemutatni a sakkot mind a világ egyik legérdekesebb részét, hogy nincs nagyszerűbb, mint a magyar olimpiai csapat tagjaként a dobogón állni.

  A gond ott kezdődik, amikor a nevelő edző lerakja az alapokat, és már a gyereknek komolyabb szakmai ismeretekre lenne szüksége. Olyan edzőből Magyarországon nincs olyan sok, aki a tehetséges gyereket átvéve abból legalább 2600-as nagymestert nevel.

   A komoly egyéni edzések korszaka a Polgár lányokkal kezdődött Magyarországon a nyolcvanas években. Ahogy mondani szoktam, mindnyájan a Polgár papa köpönyegéből jöttünk ki. Ő nagyon sok edzővel próbálkozott, amíg rájött, hogy ez a módszer nem megfelelő. Így aztán Judittal és Zsófival 1989-től én foglalkoztam napi 8 órát kb. 4 éven keresztül. Máthé Gáspár sokat tanult a papától, és már Lékó Peti 10 éves korában megtalálta az egyik legjobb edzőt, Károlyi Tibit, aki legalább 4 éven át volt a főedző. Később jött Adorján András, talán minden idők egyik legsikeresebb edzője, gondoljunk csak Kaszparovval való munkájára. Károlyi Tibi újabb kiváló sakkozót nevelt ki, Gyimesi Zoltán is 2600 fölötti lett, sokszoros olimpikon. Almási Zoli edzője Petrán Pál volt, ő nevelte ki még Balogh Csabát is, akivel Sax Gyula és jómagam is foglalkoztunk. Ács Peti edzője Vidéki Sanyi után én és Lukács Péter voltunk, Berkes Feri Mészáros Gyula után Csommal és velem sakkozott, később Lukács Péter is bekapcsolódott a munkába.

És ezzel az összes 2600 feletti játékost felsoroltuk a 90-es évek elejétől napjainkig. Reméljük Erdős Viktor is hamarosan csatlakozik hozzájuk, edzője Lukács Péter.

   Mindig ugyanazok a nevek, és ez nem véletlen. A sakkozói pályafutáshoz sakkozói életforma, az edzői eredményekhez edzői életforma kell. Ez a munka is teljes embert kíván, saját versenyzésre már alig marad idő és ambíció. Ha valakinek túl sok egyéb munkája, elfoglaltsága, túl sok tanítványa van, nem lehet eredményes magas szinten. A megnyitási repertoár kérdése ugyanis döntő, ezt csak folyamatos napi 8-10 órás munkával lehet létrehozni, karbantartani.

   Közkeletű tévhit, hogy a jobb sakkozó a jobb edző. Ez egy külön szakma, a gyakorlat az ellenkezőjét bizonyítja, Dvoretzky, Razuvaev, Sakharov, Nikitin, I.Zaitsev, Podgaets, Dokhoian, Koblentz, és még sokan mások nem tartoztak koruk éljátékosai közé.

   A gyerek, a szülő és az edző között mély bizalmon alapuló tartós kapcsolatnak kell létrejönnie, ez a menetrendszerűen bekövetkező konfliktusok miatt nem is egyszerű. Maximum 2-3 egymással kimondottan jó viszonyban lévő edző tud eredményesen hosszú távon dolgozni, ennél több kifejezetten káros és az ellenkező hatást szüli, sok bába közt elvész a gyerek. Károlyi Tibi még ennél is tovább megy, ő az egy edző - egy tanítvány elvet vallja, legalábbis egy bizonyos szintig. Az edzői munka lényege ugyanis az egészséges sakkszemlélet megalapozása, nevelő, pedagógusi munka ez, komoly pszichológiai háttérrel. A folyamatosság ezért lényeges, 1-2 hónap kihagyás károsan hat a nevelő-pszichológiai munkára. Mindez bizalom és tekintély nélkül nem megy. A tekintély nagyon fontos elem, az edző gyakran mond a laikus számára nehezen érthető, nehezen elfogadható dolgokat, és gyakran 1-2 évig még eredmények sincsenek. Az edzők közötti intenzív furkálódás eredményeképpen sikeresen tönkretettük egymás renoméját, ami nélkül nagyon nehéz előrelépni.

   Itt érdemes egy másik közkeletű hiedelmet elosztani a Botvinnik féle sakkiskola kapcsán. Ez pár évig tartott, évente 2 alkalommal 4-5 napot. A hatalmas Szovjetunió minden szegletéből érkeztek a legkiválóbb tehetségek, de csak azok, akik a sakkpályafutást választották. Itt nem sakkozni tanították meg őket, Botvinnik mérhetetlen tekintélyével tanácsokat adott nekik a játszmáikkal kapcsolatban. Beszéltem olyan játékossal, aki tagja volt az iskolának. Azt mondta, hogy nem ez volt a lényeg, hanem hogy a leendő világklasszisok egymással tudtak sakkozni, elemezni, snellezni. Mindnek volt otthon komoly edzője, ez afféle ráadás volt.

Látnivaló, hogy a Maróczy sakkiskola ilyen szerepre nem lehet alkalmas, de ez nem is elvárható.

   Most térjünk át a tömegsakkra. Leegyszerűsítve úgy határozhatjuk meg, hogy mindaz, ami nem élsakk. Különösen nem tekinthetők annak a korcsoportos bajnoki eredmények, ifjúsági versenysikerek. Bármilyen furcsa, még a VB, EB érmek sem jelentenek sokat, hisz a döntő a sakkozói életforma, az elhatározás, hogy tűzön-vízen keresztül törünk fő célunk, az élethivatás-szerű sakk felé.

   Találós kérdés: Van két fiatal játékosunk, azonos játékerőt képviselnek. Egyik napi 3 órát sakkozik, a másik napi nyolcat. Melyiket támogassuk? Logikusnak tűnik, hogy azt, aki kevesebbet sakkozott, hisz nyilván sokkal tehetségesebb, mint a másik, ha kevesebb erőbedobással ugyanazt az eredményt érte el. Tévedés. Ha valaki csak 3 órát sakkozik, lehet, hogy nincs is többre igénye, sok más dolog is érdeki, a sakk csak egy a többi jó dolog között. Nem fanatikus, nem alkalmas profi játékosnak. A másik meg fogja előzni hosszú távon, csak neki van esélye arra, hogy nagy spíler legyen.

   Hol vannak kapcsolódási pontok a tömegsakk (amatőr sakk) és az élsakk között?

   A múlt rendszerben gyakran hallhattuk azt a filozófiai tételt, hogy a mennyiség átcsap minőségbe. A magyar sakkban elterjedt tévhit, hogy a tömeges sakkozásból mintegy piramisszerűen kiválasztódik az élsakk, minél szélesebbek az alapok, annál sikeresebben.

   Sajnos nem így van. Mint korábban érintettük, a magyar sakksikerek főleg fanatikus egyéni elszántságon, tulajdonképpen a csodán alapulnak. Persze egy rövid ideig egy irányba menetel a tömegsakk és az élsakk, amíg (rendszerint a közös edzéseken) a tehetség ki nem választódik. Ez általában elég hamar kiderül. Innen viszont már külön utakon kell járni. Ha egy ambiciózus gyereket berakunk sok érdektelen, csak szórakozni vágyó, a munkát messze elkerülő társ közé, az nem tesz neki jót. Így tehát csak az egyéni edzés a siker útja.

Miért?

   Az edzések alapja a saját játszmák részletes kielemzése, az erősségek és a hibák feltérképezése. Nehéz ügy, mert szembe kell néznünk saját gyarlóságainkkal, és le kell győznünk azokat. Ez egy nagyon személyes, nagyon bizalmas dolog, az edzőn kívül másra nem tartozik. Olyan ez, mint a pszichológusi munka, csak a páciens és a szakember lehet jelen. És most senki ne jöjjön csoportterápiával, hagyjuk meg azt az anonim alkoholistáknak.

A sakkszemlélet, a stílus kialakítása, a sakk-gondolkodás elsajátítása is egyéni nevelő munkán alapul. Ezért nem jó, ha sok edző van, mert egymás nevelői munkáját hatástalanítják.

   A következő fontos elem a testreszabott megnyitási repertoár kialakítása. Ez végképp nem megy a közös edzésen, mindenkinek más a stílusa, a játékereje, és teljesen különböző nyitásokat játszanak. Ráadásul az edző kötelessége, hogy komoly megnyitási anyagokkal rendszeresen ellássa a tanítványát. Ha ezt nem teszi, akkor a tanítványnak sziszifuszi adminisztratív munkát kell végeznie ahelyett, hogy a sakk érdemi részével foglalkozna.

   Gyakori vád, hogy ha túl sokat foglalkozunk megnyitással, a középjátékra már nem marad idő. Ez a felosztás már régen idejétmúlt. A mostani megnyitáselmélet már jócskán benne jár a középjátékban, és elengedhetetlen, hogy elsősorban azokkal a típusállásokkal, minta-partikkal foglalkozzunk, amelyek ki is jönnek.

Az egyéni edző másik fontos feladata (lenne) a játékos elkísérése, felkészítése a verseny alatt. Ezek talán a legfontosabb pillanatok, hiszen a versenyen derül ki elsősorban, hogy hol tart a játékos, miben kell erősödnie. A verseny alatti tanácsok formálják legjobban a sakkozót, itt már "vérre" megy a játék, ezért fontos az edző jelenléte. Ez megint szigorúan egyéni ügy, maximum 2 egymással jó kapcsolatban lévő gyereket lehet egyszerre edzeni.

   Mindebből az következik, hogy a közös edzések túlnyomórészt a tömegsakk fejlesztésére valók. Ha valakinek van egy jó edzője, azzal sakkozzon. Ha nincs, akkor meg úgyis mindegy, hiszen hiányzik egy alapvető feltétel.

  A döntő kérdés persze az, hogy mennyit sakkozik a gyerek az edzőjével. Havi 40 óra a minimum, gondoljunk a Polgár gyerekek 240 órájára! Károlyi Tibi Lékóval legalább 180 napot foglalkozott egy évben napi 6 órában, és a fennmaradó idő tekintélyes részében megnyitási változatokat dolgozott ki neki. Talán az ideális a napi 4-6 óra lenne, a másik 2-4 órában a gyerek egyedül tanuljon. Ez persze komoly anyagi megterhelés elé állítja a szülőt, óriási összegekről van szó. Természetesen rendszeres versenyeztetés nélkül nincs miről beszélni. Egy törekvő játékosnak kb. évi 8 játékerejének megfelelő (és nem gyenge ifjúsági) versenyen kell játszania. Ez megint nagyon sok idő, pénz és energia, nem csoda, hogy a tanulás csak pianóban mehet.

   Visszatérve a Maróczy sakkiskolára, a regionális és egyéb sakkiskolákra. Talán már világos, amiről bevezetőmben beszéltem. Az iskolák jó munkát végeztek a tömegsakk vonatkozásában, sok gyerek sokat fejlődött, az edzők becsülettel dolgoztak és megkapták szerény járandóságukat. Nyilván sok új gyerekkel ismerteti és szeretteti meg a sakkot az internetes sakkiskola.

   Az is igaz, hogy ez az oktatási módszer az olimpiai utánpótlás szempontjából nem hatásos, sőt néha diszfunkcionális. Ha a 30 gyerekből csak 4-5 teljesíti a korábban vázolt kritériumokat, akkor nincs mit tenni.

  Már a válogatás szempontjai mindent elárulnak. Sajnos nincs 30 olyan sakkozó ifi Magyarországon, aki mindenáron profi játszó szeretne lenni. És ismétlem, nemcsak az a baj, hogy 100-200 Élő ponttal vannak lemaradva a nemzetközi élmezőnytől. Legtöbbjük nem éli a sakkozói életformát, holott ez kellene, hogy a fő cél legyen. Hogy egész életében sakkozhat, és még fizetnek is érte!

   Mégis, a közös edzéseknek lehet pozitív szerepe az élsakk vonatkozásában az alábbi szigorú feltételekkel:

7-11 éves korig, az alapok elsajátítása mehet közös és egyéni edzéssel egyidejűleg, a végjáték oktatás, a nagy sakkozók bemutatása, a sakktörténelem, és sok más téma kapcsán. Ehhez azonban az edzők között maximális kooperációra és kölcsönös segítségre van szükség. Egymás ellenében ez nem működik. Sajnos a tanítványok felfelé áramoltatása teljesen megoldatlan, az edzők ülnek a tanítványaikon, tisztelet a kivételeknek.

Magasabb szinten is elképzelhető 2-3 kb. egyforma játékerőt képviselő profi sakkozónak készülő gyerek közös edzése, ha a rivalizálást háttérbe tudják szorítani.

    Az egy kőkemény stratégiai kérdés, hogy mennyit szánunk a tömegsakkra, és mennyit az élsakkra. Csak azt kell világosan látni, hogy az élsakk nem fejleszthető iskolai oktatás keretében.

Néhány szó a jelenleg forgalomban lévő tervezetekkel kapcsolatban.

   Pálkövi Józsi dolgozatában fontos előremutató elem, hogy elsősorban a fiatalabb korosztályt részesítené előnyben. A versenyeztetés támogatása is komoly segítség lehet, ha az egyéb feltételek adottak.

   Mészáros András jól írja, hogy már fiatalon le kell rakni a modern megnyitáselmélet alapjait, a kétes értékű változatok később visszaütnek. Ő is a 6-10 évesek oktatására helyezné a hangsúlyt. Egyébként kezdetben ez volt a Maróczy iskola alapkoncepciója, amely Kállai Gabi nevéhez fűződik.

   Máthé Gazsi is hiányolja a magyar nyelvű szakirodalmat, különösen a végjátékok területén.

A morális hozzáállás tekintetében is igaza van, bár hogy ezt hogyan lehetne megváltoztatni, azt nem tudom.

   Szabolcsi Jancsi is teljesítmény-központú támogatásban gondolkozik, szigorú kritériumok alapján.

   Kállai Gabi is egyértelműen a fiatalítás mellett teszi le a voksot. Növelné az egyéni edzéstámogatást, és ismét életre hívná a Tehetség és Kurázsi versenyeket, amelyek létfontosságúak az utánpótlás számára.

   Mivel az ifi élsakk lényege a megfelelő versenyeztetés, és a megfelelő egyéni edző, így tehát elsősorban erre a munkára kell koncentrálni. Nyilván abból kell kiindulni, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre. Ha ez megvan, akkor pályázatot kell kiírni, erre csak azok jelentkezzenek, akik a bevezetőben megjelölt feltételeknek eleget tesznek. Még egyszer, összefoglalva:

      1.Fanatikus, tehetséges gyerek, aki profi sakkozó akar lenni, és már vannak kiugró eredményei.

      2.Lelkes szülők, akik maximálisan támogatják ezt anyagilag és egzisztenciálisan, iskola csak magántanulói jelleggel.

      3.Megfelelő edző, aki képes minimálisan 2600 fölé felvinni a gyereket.

  Részletes kérdőívet kell kitölteni, és személyes beszélgetésre is szükség van a releváns körülmények teljes feltérképezésével. A szövetségi segítség milliós nagyságrendű kell, hogy legyen, az alatt nem éri el a "változtatás kritikus tömegét".

   Attól tartok, hogy nem lesz nagy tolongás, bár tévednék. Szerény számításaim szerint évi 3-4 millió a minimum, amibe ez a project kerülne gyerekekként. És az átfutási ideje legalább 5-6 év.

   Ha minderre van pénz, és legalább 4-5 gyereket tudunk támogatni, akkor felőlem létrehozhatunk annyi adminisztratív funkciót, amennyit csak akarunk: szakmai vezető, MGKSI igazgató, igazgató helyettes, IB elnök, ifjúsági szakfelügyelő, ifjúsági ügyintéző, stb. Rájuk ugyanis a tömegsakk szervezésében lehet szükség, ehhez nem értek. Az érdemi szakmai munkát ugyanis a sakkban a játékos és edzője végzi.

   Egyértelmű, hogy a szövetség vezetése felismerte a problémákat, és változtatni szeretne. Ehhez szeretnék hozzájárulni ezzel a dolgozattal, ami inkább vitaindítónak fogható fel, nagyon sok kérdést ennél mélyebben kell majd elemezni.

                                                                          Dr Hazai László mesteredző

 Miért beteg a magyar ifjúsági sakkozás?

Megjelent a MSV 2009. februári számában.

Előrebocsátom, hogy cikkemmel nem akarok a zavarosban halászni, és senkit se szeretnék megbántani. Írásom a keserűség, illetve a "van kiút a gödörből" optimizmus jegyében készült.

Tény, hogy eredményesség szempontjából az utóbbi 10 évben nem lettünk elkényeztetve. Ezt nem lehet elkendőzni, figyelmen kívül hagyni. Ennek egyik prózai oka az, hogy kis ország vagyunk. A 60-as 70-es 80-as években tulajdonképpen csak a Szovjetunióval kellett számolnunk, mára már tömegek foglalkoznak a sakkal. Lásd pl. India, Kína, de Nyugat-Európa országait is ide lehet sorolni. Ezen országok mellett már eltörpülünk.

A másik ok az ifjúsági oktatásunk jelen helyzete. Sakktanításunk elavult, korszerűtlen, megragadt a 60-as 70-es évek szintjén. Csak nyomokban fedezhetők fel a korszerű oktatás jelei (például az internetes sakksuli).

Külföldön a videóklippek, a szoftverek, a sakkoktató anyagok garmada található, nálunk magyar nyelven szinte semmi. A régiós oktatás segítségére készült ugyan egy(!) nagyon jó CD Horváth József és Pálkövi József kommentálásával, de valahogy ez a kezdeményezés is abba maradt.

Az edzők jó része képzetlen. Még akkor is igaz ez, ha elvégezték az edzőképző valamelyik fokát. Hiába az akarás, a jóindulat, ha nincs meg a kellő szint, tapasztalat. A modern oktatáshoz nem értenek, pedig a mai kor már más követelményeket állít, mint régen.

A megfelelő megnyitási ismeretek elsajátítása alapszint; inkorrekt, gyanús, szimpla változatokkal nem lehet eredményesen játszani. A Postás-vari (vezérgyalog megnyitás), a c3-as szicíliai, a Morra-csel, a skandináv védelem, az olasz megnyitás stb. már a múlté. Azon kisgyerekek, akik ilyen nyitásokon nőnek fel, szépén lemaradoznak, még akkor is, ha tehetségesek, ügyesek. A gondok 10 éves koruk után jelentkeznek, és akkor gyakorlatilag újra előlröl kellene tanulniuk. Persze, hogy 12-15 évesen csak a 20-30-40. helyezéseket érik el a korosztályos nemzetközi versenyeken. A szükséges minőségi tanagyag (a megnyitástól kezdve a középjátékon keresztül a végjátékig) elsajátítása nélkül nem rúgunk labdába a nemzetközi porondon. A 6-10 évesek oktatására tehát jobban oda kellene figyelni. Ha már ebben a korban elszúrjuk, akkor annak később komoly böjtje lesz.

Az ilyen fiatal nebulók tanításához nem feltétel a mesteri szint. A helyes sakkszemlélet, az elvek, a törvényszerűségek ismerete azonban igen. A hiányosságok kiküszöbölésére nagymértékben segítene egy edzői fórum, szimpózium, amelyet kiváló edzők, tekintélyesebb játékosok tartanának (nem csak magyarok!), és előadásuk nyomtatott formában is fennmaradna.

Az élet felgyorsult. A legtehetségesebbek már 12-15 évesen nagymesteri címet szereznek. Mit akarunk mi 2100-2250 élőjű 14-15 éves gyerekekkel a nemzetközi porondon!? A nemzetközi szint elérésének előfeltétele az önálló tanulás, a folyamatos versenyzés, az igényes egyéni illetve kiscsoportos oktatás. 8-10 fős vagy még nagyobb csoportoknak nehéz hatékony edzéseket tartani, ellenben 2-3 -stílusban, életkorban stb. közelálló- gyermekkel már lehet eredményesen egyszerre foglalkozni.

Ez áll a Központi Sakkiskolára is. Tudom, hogy bizonyos létszám az állami támogatás miatt alapkövetelmény. Ennek dacára lehetne finomítani - több edző, kevesebb gyerek. Persze, egy edző 10-12 gyerekkel olcsóbb, mint mondjunk 3 edző 3-4 gyerekkel. Ennek ellenére szerintem nem kivitelezhetetlen.

Ezzel nem a nagycsoportos oktatás felett szerettem volna pálcát törni. Természetesen arra is szükség van. Az igazi minőségi oktatás azonban más. Néhány lelkes szülő időt, pénzt, fáradságot nem kímélve ennek jegyében taníttatja gyerekét, és meg is van az eredménye.

                                                                                              Mészáros András

Gondolatok és adalékok a sakktehetségek felismeréséhez és fejlődéséhez!

A zseniális és a nagytehetségű sakkozó fiatalok fejlődésének utólagos vizsgálata bizonyosan sok olvasót érdekel, de véleményem szerint még nagyobb érdeklődésre tarthat számot, hogy az idejekorán megmutatkozó tehetség vajon elegendő lehet-e a világ legjobbjai közé kerüléséhez, hogyan ismerhető fel ez és miként, mekkora energia befektetéssel érhető el ez a cél.Ez az út sikerekkel, vereségekkel és csalódásokkal van kikövezve. Az edzések és a versenyek rendkívül sok időt vesznek igénybe az iskolai oktatás és a szabadidő kárára, ezen kívül komoly anyagi kiadást is jelentenek. Ehhez járulnak még a felszerelés költségei, mint a számítógép, laptop, sakk-könyvek és folyóiratok, stb.. Ezek terheit hosszú évekig a szülők viselik, majd lassan, részben átveszik a klubok, sakkszövetségek, állami szervek, esetleg szerencsés esetben egy szponzor.

Nem kívánom behatóan ismertetni, de mindenképpen szeretném olvasóim figyelmét felhívni az egyik legszínvonalasabb sakkfolyóirat, a német nyelvű Schach  2006/10 számában közölt cikkre. Egy Svájcban élő orvos Dr. Ognjen Amidzic kifejlesztett és levédetett egy módszert („Amidzic Brain Assessment”), a sakkparti alatt mérve egyes agyterületek aktivitását, amivel szerinte megállapítható a tesztszemély maximálisan elérhető ÉLŐ- pontszáma. Az eljárás kb.két és félórát vesz igénybe és 450 Euróba kerül. A témához kapcsolódik Vizi E. Szilveszter a Tudományos Akadémia elnökének a MSV/ ..  számában megjelent megállapítása, hogy aki pánikbetegségre hajlamos, annak erősen csökken a kimagasló sakk eredmények elérésére az esélye. „Aljechin a sakkművészetről beszélt, és a sakkmestereket mindenütt művészeknek nevezte”, írja V. N. Panov az „Aljechin 300 válogatott játszmája” című könyvben. A sakkjáték azóta megváltozott, ma már inkább sakksportról beszélünk, és csak a legkitűnőbb sportolói tulajdonságokkal  rendelkező sakkozóknak van esélyük a szupernagymesterek közé kerülni. A sakkozók magasabb szinten 37 év óta un. Rating pontszámmal rendelkeznek, amit az ÉLŐ- pontszámmal fejeznek ki. A témánk alapján két kérdés merül fel ezzel kapcsolatban:

1.)    igazolhatók-e a világklasszis sakkozók játékerejének fejlődése az Élő-pontszámokkal?

2.)    milyen következtetéseket vonhatunk le ezekből az adatokból a tehetség-gondozásra és nevelésre vonatkozólag

Az ember hajlamos ezeket a kérdéseket többé-kevésbé határozott igennel megválaszolni. Javaslom, nézzük meg mit jelenthetnek a következő részben megvizsgált adatok. Ezzel a témával kapcsolatban, 2001-ben Dr. Dirk Jordan, aki a már elkezdődött 2008-as drezdai Olimpiai rendezvények fő menedzsere, egy tanulmányt jelentetett meg, amelyet kivonatosan, cikkem következő részében kiegészítve a mai adatokkal, ismertetek és felhasználok.

Általános vélemény szerint az elmúlt évek folyamán a játékosok ÉLŐ- pontszám inflációjáról beszélhetünk, ami a játékerő erősödése és az értékelt versenyzők számának a növekedésének egymáshoz való viszonyában kerül kifejezésre.

Feltűnő a fenti táblázatban, hogy a 90-es évek elejétől robbanásszerű változások figyelhetők meg, amelyet részben megmagyaráznak a Kelet- és Közép Európában, végbement hatalmas politikai, és társadalmi változások sakksportra kiterjedő hatásai. Mivel Nyugat-Európában és Ázsiában is hasonló fejlődés tapasztalható, mindenképpen további okokat kell keresnünk, amelyek a következők lehetnek:

A fenti tényezők tanulmányozásához dr. Jordan megvizsgálta a 25 év alatti és 2600 feletti nagymesterek ÉLŐ- pontszám alakulását először az 1997. 07. 01.-i listák alapján és itt 17 játékos talált. Ezek ÉLŐ- pontszám változását diagramm függőleges, míg az életkort a vízszintes tengelyen ábrázolta:

A következőket állapította meg:

    1.   természetszerűleg 10 és 13 év között még kevés játékost található az ábrán, mindenesetre lenyűgöző

          Polgár Judit magasan kiemelkedő pontszáma.

    2.   13 és 16 év között, általában 2200 feletti értékszámmal lép be a legtöbb szupertehetség, ami érthető,

          hiszen akkoriban ez volt a küszöbérték. Itt még nem lehet komoly következtetéseket levonni.

    3.   16 és 20 éves kor között figyelhető meg a legnagyobb fejlődés és értelemszerűen a legnagyobb

          ÉLŐ-pontszám változás.

    4.   20 éves kor után a fejlődési görbe stabilan, de már nem olyan intenzitással emelkedik

A fenti ábra alapján megszerkesztette következő diagrammot.

 Ezen látható a maximális értékeket mutató kék „TOP-vonal” (TOP-Line), az átlagokat a zöldszínű középső „Átlag „ (Durchschnitt) vonal jelzi, míg a minimális ÉLŐ- pontszámokból gyakorlati meggondolások alapján egy alsó határt képez, az un. „Alsó korlát” –ot ( Untere Schranke), ami piros színű.

Ez a piros és a kék színnel határolt terület, a szükséges fejlődési sáv.

A 2001. júliusi listából az előző feltételek alapján dr. Jordan újra kigyűjtötte az adatokat és megállapította, most már 68 helyett 94 játékos van akinek ÉLŐ-pontszáma meghaladja a 2600-as határt és a 17 helyett már 26 sakkozó fiatalabb 25 évesnél.

Nézzük meg tehát a 2001.júliusi 1.-i diagrammot:

Megállapította, hogy:

      1.   a szuperklasszisok korban egyre fiatalabbak lesznek, lényegében 35 év alattiak

      2.   22-23 éves korukra világklasszis játékosok gyakorlatilag elérik a legmagasabb értékszámukat

      3.   az un. „későbben belépők” bizonyos kivételt jelentenek

      4.   aki a világ legjobbjai közé igyekszik, annak értékszáma a tapasztalatok szerint lehetőleg

            az Átlag környékén kell lennie

      5.   a tehetségeknek, akinek az értékszámai 12-14 éves korukban többször az Alsó határ alá kerülnek,

            az valószínűleg 20 éves koruk környékén is megtörténik

      6.   továbbá az új belépő játékosok fejlődési értékei túlnyomórészt a szükséges fejlődési sávon belül vannak

      7.   az öt évvel korábban kialakított elmélet megállta a helyét és alkalmas a cikkben felvetett

            téma vizsgálatára

Ezeken a következtetéseken elgondolkozva megvizsgáltam a 2007. áprilisi lista adatait. Kigyűjtöttem a 25 és a 18 évnél fiatalabb sakkozók Élő- pontszámait és egy táblázatban foglaltam össze a dr. Jordan általi és a mostani adatokat.

Ma már a 25 év alatti 2600 feletti sakkozók száma 45-re emelkedett, ami elmúlt 6 évben szinte megduplázódott.  Két magyar játékos is van közöttük, Balogh Csaba 2617 és Berkes Ferenc 2600. További robbanásszerű fejlődésre vall, hogy a 18 éven aluliak között is már 4 ilyen fiatal van. Érdemes leírni a nevüket: Carslen Magnus 2693 NOR, Karjakin Szergej 2686 UKR, Wang Hao 2638 CHN és Neopomniachtchi Ian 2602 RUS.

Még érdekesebb, hogy a 18 év alattiak között már 19 sakkozó van, akinek értékszáma meghaladja a 2500-as értékhatárt, ami több mint 1997-ben a 2600 feletti 25 évnél fiatalabb versenyzők száma. Sajnos nincs magyar közöttük.

Ez adta cikkem aktualitását…

                                                                                             Mihók László

Korosztályos őrület

A világversenyek sorában idén egy újabb korosztály - a nyolc éven aluli (??) -is bekerült a korcsoportos „őrületbe".

A jelző talán kissé túlzás, de ha jobban megvizsgáljuk a legkisebb korosztályokban tapasztalható színvonalat és az azt körülvevő indokolatlan feszültséget,

meg kell állapítani, hogy erősen túldimenzionált dolog komoly versenyzőként  számolni azokkal a gyerekekkel, akik jószerével még csak ismerkednek a játékszabályokkal és a versenyzéssel. Mire gondolok? Van-e értelme a nyolcéves kor-

I csoportot a versenysakkozás mélyvizébe dobni? Érettek-e már a gyerekek és szü­leik (!!) arra ebben a korban, hogy világversenyeken vegyenek részt?

Saját tapasztalatom alapján válaszolva a kérdésekre, nem javasolnám egyetlen szülőnek sem, hogy ebben az életkorban a versenysakkozást komolyan vegye, az ezzel együtt járó feszültséget, fizikai és szellemi megterhelést (az anyagiakról nem beszélve) a vállára helyezze a családjának és legfőképp a gyereknek. Nagyon rövidlátó szemlélet a 8-10 éves korban elért eredmények alapján megítélni egy sakkozó tehetségét, további támogatását. Ennek eldöntésére ebben a korban a gye­rek érdeklődése, kitartó sakkszeretetének mértéke kell legyen a meghatározó.

Mi probléma lehet abból - kérdezhetik -, hogy egy nyolc éves ügyes gyerek, aki élvezi a játékot és terhelhető, elindul ezeken a tornákon? Hogy világos le­gyen, miről beszélek: A versenyzéssel, a téttel együtt járó feszültséget mindenki másképp dolgozza fel és itt nem csak a gyerekekről van szó, hanem arról a kör­nyezetről, (edző, család, csapattársak) ami körülveszi a játékost a verseny alatt. A problémát az jelenti, hogy nagyon nehéz elfogadni azt az álláspontot, hogy míg a szülő a legtöbb esetben menedzser és szponzor is egy személyben, addig a ver­senyen a leghelyesebb, ha a háttérbe vonul és nem folyik bele a felkészülés, a versenyzés és legfőképp a játékos eredményének értékelésébe. Nem csak a gye­reknek, a szülőnek is tanulnia és fejlődnie kell a gyerek mellett, szoknia kell a sakkozással együtt járó feszültséget, az óhatatlanul előforduló de természetes ku­darcokat. Jó időbe telik, amíg a szülő is megtalálja a „csapatmunkában" neki va­ló helyet, ahol a leginkább segítségére lehet a kis sakkozónak. Az ideális felállás az, ha az edző (ha van) végzi a szakmai munkát, a játékos eredményének értéke­lését, a szülő pedig a háttérben az érzelmi támogatást, a kikapcsolódást, a feltöl­tődést biztosítja, irányítja. Ugye mennyire természetes a dolog, és mégis mennyi­re nem ez a jellemző! Miért probléma az, ha a szülő, aki egyébként a gyermeke fejlődését, nevelését irányítja és tetejében - ahogy említettük - anyagilag is tel­jes mértékben „állja a sarat', a versenyen is szeremé irányítani az eseményeket? Mert nincs tapasztalata, mert túlságosan érintett, mert elhiszi, hogy azért mert va­laki az élen végez a 10-12 éves korcsoportban akkor az már jobb, hogy tud sak­kozni, hogy előrébb tart. Mert a türelmetlenség, a túlzott eredmény centrikusság' lassan de biztosan megöli a legnagyobb kincset; a sakkszeretetet. Tudni kell, hogy a mi szakmánkban, a sakkozásban, legalább 5-6 év kemény tanulás és ver­senyzés után jön el az a pillanat, amikor meg lehet húzni a mérleget, amikor egy versenyző úgy-ahogy KÉSZ játékos és elvárható, hogy tudását az eredményes­ségben is viszont lássuk. Az odáig vezető út csak TANULÁS. Tehát türelem és bizalom nélkül nem megy! Az a játékos, akit korán elrontanak azzal, hogy nem a játéka, hanem csupán az eredményessége után ítélik meg, rendszeresen leszúrásokat kap, időnként nyilvánosan megszégyenítik, rossz én-képet alakít ki ma­gáról és végső esetben gyáva versenyző lesz! Sajnos rengeteg példa igazolja ezt a szomorú igazságot. Meg kell érteni, hogy a korcsoportos „hisztéria' egy mes­terséges dolog, aminek vajmi kevés köze van ahhoz, hogy kiből lesz nagymester, nem egyéb, mint ha a 100 méteres gátfutásnál minden gát után eredményt hirdet­nénk. Emellett természetesen üzlet is, és egyre inkább az!

Ehhez kapcsolódó hír, hogy egyelőre a magyar sakkozásban - az ÍB véle­ménye alapján — nem lesz külön 8 éven aluli korcsoport, hanem a korcsopor­tos bajnokság tíz év alatti versenyében a legjobb nyolc éves versenyző nevez­het majd a világversenyre.

                                                                                 Molnár Béla 

A szekundáns: Károlyi Tibor vallomásai

Mielőtt az ötödik játszma elemzésébe kezdenék pár szót hadd szóljak a párosmeccsről az én sajátos szemszögömből. Én 1989 őszén kezdtem eldolgozni az akkor tíz éves Péterrel. Eleinte még 0 pontokat volt csak képes csinálni a kecskeméti körversenyeken.

Hétfőnként Péter pontosan 9,35 kor csengetett. Napi hat órát dolgoztunk hol pénteken, hol szombat délben fejeztük be a munkát. Amikor Péter versenyen játszott akkor re­pertoárján dogoztam.

Nagy szerencsének tartom hogy ennek hasznosságáról mind Péter édesanyját, mind Máthé Gáspárt sikerült meggyőznöm, aki Péter patrónusa volt hosszú időn át. Szerintem nélküle Péter nem lett volna ilyen nagy játékos, de edzeni Gazsival gyakorlatilag az én edzősködésem alatt nem edzettek. Persze a sikerek nem jöhettek volna ha Péter mamája nem hoz szinte emberfeletti áldozatot fiaiért .Péternek szinte tökéletes feltételeket teremtett, igaz nagy erőfeszítések árán.

Péter kivételes képességeit bizonyítja, hogy milyen tökéletesen használta ki a lehetőségeit. Amit még fontosnak látok, én hosszú éveken át együtt elmeztem Polgár Zsuzsával, így volt szerencsém közelről látni a lányok kivételes fejlődését. Tehát rengeteg hasznos dolgot tanultam ott és átvettem.

Ugyanakkor egy-két dologban változtattam, mert úgy éreztem lehetőség van még hasznosabban edzeni. Most látom csak én is milyen teljesítmény volt Pétertől tízévesen a Rauzert minkét színnel, a Grünfeldet sötéttel, és az egész spanyolt világossal megtanulni.

Én a Wolke elleni partijáig nem értettem milyen kivételes képességű kisfiú az akit mindennap edzek. Nagy felelősség szakadt rám hirtelen. Most Péter már világranglista hatodik, a márciusi PCA értékszámlista szerint ötödik!

Nyugodtan idézhetem József Attilát „Ha féltem is helyemet megálltam. "1993 őszén fejeztem be vele a munkát. Éppen azzal a nyílt spanyollal foglalkoztunk, amit most a hatodik játszmában megjátszottak.

Már két nagymester normája volt akkora. 1993-ban már mással is edzett Péter így kevesebbet dolgoztam vele. Sajnos engem értékeltek már úgy, hogy még egy perc edzésemet se látták. Ebből azt szűrtem le, hogy én se nyilatkozom más munkájáról. Péter kiváló eredményéből azt azért meg merem kockáztatni, minden edzője kiválóan dolgozott. Azt azonban Péter is úgy látja a sakkbeli stílusát tőlem vette át, ahogy mondják: örökölte.

                                                                                                    Károlyi Tibor